Őseink, a ma elterjedt akadémikus orvoslás előtti időkben mindent felhasználtak, amit a természetben megtaláltak, az egészségük és jólétük megőrzése érdekében. A természeti elemeket napi szinten alkalmazták, így a tűz, a víz a levegő és a föld elemeket. Kiégették a rosszat, kimosták a rossebet, földbe ásták, vagy szélnek engedték a fájó gondolatot. Gyógyírként használtak faggyút, mézet, szurkot, viaszt, agyagot, tejet. Gyakori volt az izzasztásos módszerük is, amikor izzasztókunyhóban hő segítségével űzték el a bajokat. Az agyagot pakolásként használták izületekre. Közismert volt a köpölyözés is, amikor leszivatták a bőr alatti rétegekből a méreganyagokat. A gyógyvizes áztatás is ismert volt, ásványok használata is gyakori módszer. És nem utolsó sorban a hanggal való gyógyítás is ismert volt, mint az éneklés, hangszerekkel, például dobbal való kezelés.
A gyúrás, a kenés, a masszázs is része volt a kezeléseknek. Mindennapos volt, – megjegyzem, hogy ma is az – a kicsiny gyermekek szemmel-verése, vagy megigézése. Ilyenkor fohászt és ráolvasást, ónöntést, gyertyázást használtak, hogy elűzzék a rontást a gyermekről.
Folytatom.
„A lélek útján haladva találom meg a történeteimet.”
A mindennapi élet rezdüléseiről és a belső fejlődés útjáról írok. Értek az önreflexióhoz, az érzelmi minták felismeréséhez és személyes tapasztalatok elemzéséhez. Blogjaim az önismeretről, a hétköznapi helyzetek lelki hátteréről és az inspiráció kereséséről szólnak.
