VEZESS NAPLÓT

2021. november 18.
Szerző: Virág
VEZESS NAPLÓT

!

HA NEM KÖVETED NYOMON A HALADÁSOD, AKKOR A SIKERED ESÉLYE ELHANYAGOLHATÓ LESZ AHHOZ KÉPEST, MINTHA NYOMON KÖVETNÉD!

A NAPLÓ VEZETÉS az egyik leghatékonyabb terápia, ami érdekessé tesz, ÍRJ ki magadból mindent, ami foglalkoztat. Kiváló stresszlevezető is.

A naplóírás segít tisztábban látni, jó lesz visszaolvasni később, látni fogod, hogy minden ami a jelenben foglalkoztat- utólag mennyire átértékelődik benned, valójában helyre rakja az embert.

Az Angliai kísérletben szereplő 5000 résztvevő közül azoknál volt a legnagyobb a siker aránya, akik naplót vezettek.

Vezess naplót

Lehet az akár hűtőszekrényre aggatott post-it is, vagy a szekrényre kiragasztott grafikon, a lényeg, hogy rendszeresen foglalkozz vele. Fontos az is, hogy írásban kövesd a haladásod, ne csak fejben. A psziché számára amit leírva lát már félig valóság, ezért sokkal könnyebbnek érzed a szükséges erőfeszítéseket, ha fizikailag látod leírva azok eredményét.

ÖSSZEFOGLALÁS

1. Szerezz egy naptárt, és egy jegyzetfüzetet.

2. Alakíts ki egy rendszert, hogyan méred a fejlődésed.

3. MÉRJ

Virág

„A lélek útján haladva találom meg a történeteimet.”

A mindennapi élet rezdüléseiről és a belső fejlődés útjáról írok. Értek az önreflexióhoz, az érzelmi minták felismeréséhez és személyes tapasztalatok elemzéséhez. Blogjaim az önismeretről, a hétköznapi helyzetek lelki hátteréről és az inspiráció kereséséről szólnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

Összes blogbejegyzés
A hányás és a hasmenés
Virág
2026. január 15.
Szerző: Virág
A hányás és a hasmenés gyakran együtt jelentkezik, és bár sokszor hirtelen, ijesztően tör ránk, a legtöbb esetben a szervezet természetes védekező reakciójáról van szó. Ezek a tünetek arra szolgálnak, hogy a test minél gyorsabban megszabaduljon a káros anyagoktól,...
A fagy arca
Virág
2026. január 14.
Szerző: Virág
A fagy az egyik legősibb és legerőteljesebb természeti jelenség, amely évszázadok óta alakítja az ember és a természet kapcsolatát. Megjelenése egyszerre látványos és kíméletlen: a levegő lehűlésével megállítja a növekedést, megkeményíti a talajt, jéggé változtatja...
A termálvizek hatása
Virág
2026. január 11.
Szerző: Virág
A termálvizek évezredek óta különleges szerepet töltenek be az emberi kultúrákban. Már az ókori civilizációk is felismerték, hogy a föld mélyéből feltörő, ásványi anyagokban gazdag meleg vizek nem csupán a tisztálkodást szolgálják, hanem mélyreható hatással vannak a...
Az ismétlődő minták mögött
Virág
2026. január 10.
Szerző: Virág
A szerelem az egyik legerősebb emberi tapasztalat, ugyanakkor az egyik legbonyolultabb is. Nem csupán érzelmekről és vonzalomról szól, hanem mély belső folyamatokról, amelyek gyakran tudattalanul irányítják a döntéseinket. Sokszor tapasztaljuk, hogy bizonyos típusú kapcsolatok...
06 90 900 938
Hívjon most!