Válts valóságot

2022. május 12.
Szerző: Virág
Válts valóságot

Látogatóban voltam egy ismerősömmel a nagynénijénél, egy régi építésű vidéki házban. Szenzitív alkat révén – már a házba való belépés pillanatában – átjöttek a ház lakóinak az érzései, kimondott szavai, az energiák tapinthatók voltak. A falak meséltek az ott élők lelki életéről. Aki ilyet még nem tapasztalt, talán el sem hiszi. Ennek kapcsán akkor az alábbiakra légy figyelemmel.

A kimondott szavak, azok érzelmi töltete, energiája áldássá vagy átokká válhat az ott élők számára, sőt azok számára is, akik sok év után új tulajdonosai lesznek a háznak. Rájuk is ugyanúgy hatnak az energiák, mint az előző tulajdonosra.

Vannak szavak, melyek balszerencsét generálnak, vannak, amelyek boldogtalanságot hívnak be és vannak a gonosz bevonzására valók. (Légy átkozott, szerencsétlen vagyok, szegény vagyok, megcsal a párom, nincs pénzem, gonosz, haszontalan, szégyen, boldogtalan vagyok. )

Itt ezt be kell fejezni és helyette bölcsen használni, alkalmazni a Ho’oponopono, a Kabbala vagy másik filozófiát. Ezek a békét, és boldogságot, egészséget, jólétet hoznak az életbe. A környezet kitisztul és elkezdi vonzani a jót. A szeretet, a hála, az öröm frekvenciái vesznek körül.

Észrevetted a lényeget? Benned van a kulcs, a saját életed kulcsa benned van, a hozzáállásod a lényeg, a szándékod a vezetőd. Te vagy az erő! Vállald fel önmagad!

Virág

„A lélek útján haladva találom meg a történeteimet.”

A mindennapi élet rezdüléseiről és a belső fejlődés útjáról írok. Értek az önreflexióhoz, az érzelmi minták felismeréséhez és személyes tapasztalatok elemzéséhez. Blogjaim az önismeretről, a hétköznapi helyzetek lelki hátteréről és az inspiráció kereséséről szólnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

Összes blogbejegyzés
A hányás és a hasmenés
Virág
2026. január 15.
Szerző: Virág
A hányás és a hasmenés gyakran együtt jelentkezik, és bár sokszor hirtelen, ijesztően tör ránk, a legtöbb esetben a szervezet természetes védekező reakciójáról van szó. Ezek a tünetek arra szolgálnak, hogy a test minél gyorsabban megszabaduljon a káros anyagoktól,...
A fagy arca
Virág
2026. január 14.
Szerző: Virág
A fagy az egyik legősibb és legerőteljesebb természeti jelenség, amely évszázadok óta alakítja az ember és a természet kapcsolatát. Megjelenése egyszerre látványos és kíméletlen: a levegő lehűlésével megállítja a növekedést, megkeményíti a talajt, jéggé változtatja...
A termálvizek hatása
Virág
2026. január 11.
Szerző: Virág
A termálvizek évezredek óta különleges szerepet töltenek be az emberi kultúrákban. Már az ókori civilizációk is felismerték, hogy a föld mélyéből feltörő, ásványi anyagokban gazdag meleg vizek nem csupán a tisztálkodást szolgálják, hanem mélyreható hatással vannak a...
Az ismétlődő minták mögött
Virág
2026. január 10.
Szerző: Virág
A szerelem az egyik legerősebb emberi tapasztalat, ugyanakkor az egyik legbonyolultabb is. Nem csupán érzelmekről és vonzalomról szól, hanem mély belső folyamatokról, amelyek gyakran tudattalanul irányítják a döntéseinket. Sokszor tapasztaljuk, hogy bizonyos típusú kapcsolatok...
06 90 900 938
Hívjon most!