Változások törvénye 2-ik rész

2022. január 21.
Szerző: Virág
Változások törvénye 2-ik rész

2-ik rész

DE NEHOGY AZT HIDD, hogy a változás csupán testi folyamat. Az öregedés pszichikai folyamat is, és abból a visszafordíthatatlan folyamatból fakad, amelyet diszharmóniának lehetne nevezni. A diszharmónia ugyanis a bennünk zajló, romboló folyamatok által keltett zűrzavar. Ez a káosz pedig abból származik, hogy nem tanítottak meg minket, miként reagáljunk helyesen vagy legalábbis kevésbé önpusztító módon a változásokra. Tudniillik a belső konfliktus abból ered, hogy a dolgok, nem mindig úgy alakulnak bennünk, ahogyan mi azt megálmodtuk, illetve elvárjuk. Ez egyfajta belső konfliktushelyzetet generál, amely működésbe hozza az ember pszichés önszabályozó rendszerét, és a legkülönfélébb válaszokat adja a látszólagos probléma orvoslására vagy elkendőzésére.

EGY BIZTOS: a változás. Ezek szerint a változás csupa-csupa bizonytalanság volna? Nem. Nem mert a változásokat tökéletes pontossággal illesztik a sorsunkba. Csakhogy a mi életünk nem úgy működik, hogy előre ismerjük a megoldásokat, hanem úgy, hogy menet közben érjük el azokat a tudatszinteket, amelyeken egyre jobb megoldásokat a sors feladványaira. És minden bizonnyal azért lett így kialakítva, mert ezáltal biztosítható az élet végtelen változatossága, hiszen két lélek sohasem adja ugyanazokat a válaszokat ugyanazokra a kérdésekre. Ezért fontos a változatosság, a változtatás és maga a változás.

VÉGE

Virág

„A lélek útján haladva találom meg a történeteimet.”

A mindennapi élet rezdüléseiről és a belső fejlődés útjáról írok. Értek az önreflexióhoz, az érzelmi minták felismeréséhez és személyes tapasztalatok elemzéséhez. Blogjaim az önismeretről, a hétköznapi helyzetek lelki hátteréről és az inspiráció kereséséről szólnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

Összes blogbejegyzés
A hányás és a hasmenés
Virág
2026. január 15.
Szerző: Virág
A hányás és a hasmenés gyakran együtt jelentkezik, és bár sokszor hirtelen, ijesztően tör ránk, a legtöbb esetben a szervezet természetes védekező reakciójáról van szó. Ezek a tünetek arra szolgálnak, hogy a test minél gyorsabban megszabaduljon a káros anyagoktól,...
A fagy arca
Virág
2026. január 14.
Szerző: Virág
A fagy az egyik legősibb és legerőteljesebb természeti jelenség, amely évszázadok óta alakítja az ember és a természet kapcsolatát. Megjelenése egyszerre látványos és kíméletlen: a levegő lehűlésével megállítja a növekedést, megkeményíti a talajt, jéggé változtatja...
A termálvizek hatása
Virág
2026. január 11.
Szerző: Virág
A termálvizek évezredek óta különleges szerepet töltenek be az emberi kultúrákban. Már az ókori civilizációk is felismerték, hogy a föld mélyéből feltörő, ásványi anyagokban gazdag meleg vizek nem csupán a tisztálkodást szolgálják, hanem mélyreható hatással vannak a...
Az ismétlődő minták mögött
Virág
2026. január 10.
Szerző: Virág
A szerelem az egyik legerősebb emberi tapasztalat, ugyanakkor az egyik legbonyolultabb is. Nem csupán érzelmekről és vonzalomról szól, hanem mély belső folyamatokról, amelyek gyakran tudattalanul irányítják a döntéseinket. Sokszor tapasztaljuk, hogy bizonyos típusú kapcsolatok...
06 90 900 938
Hívjon most!