Tisztánlátók Budapesten

2021. november 7.
Szerző: Virág
Tisztánlátók Budapesten

A tisztánlátás kifejezést manapság elég gyakran használjuk. Főleg az ezotéria és a spiritualitás területén vált közismertté, szinte annyira, hogy divattá vált. Gyakran hallani ismerősöktől, valamint híres emberektől, hogy külön „látója” van, vagyis „tisztánlátó” személy van a segítségére. Szinte napi vagy heti szinten kérik ki a látók véleményét, meglátásaikat. Párkapcsolati, munkahelyi, anyagi problémák esetén, de megoldhatatlannak tűnő érzelmi elakadások alkalmával is. Ugyanis sok ilyen jellegű dologgal az ember nem keresheti fel a pszichológus szakembert, ezek a problémák nem tartoznak a betegség kategóriájába. A tisztánlátók segítsége iránymutatást jelent, a kérdező személy pedig átgondoltabban tudja meghozni a megfelelő döntést egy probléma esetén.

Az ország területén sok-sok helyen működnek, tanácsokat adnak, de a legkoncentráltabban a tisztánlátók Budapesten vannak jelen. Persze az ország más részein is jelen vannak, sőt az egész világban is. A tisztánlátóknak széleskörű a tudásuk, amelyet már képességnek is nevezhetnék. Információt tudnak szerezni, vagy felfogni anyagi, lelki, érzelmi, szellemi síkokról, melyet közvetíteni is tudnak. Ehhez a tudáshoz, képességhez nagyfokú empátia, bölcsesség szükséges. Egyes látók az időben is képesek látni, a jelenlegi probléma kialakulására rá tudnak tekinteni, mely valamelyik előző életben keletkezett. Képesek tehát az időben előre a jövőbe és a múltba is vissza menni. Ezáltal érthetővé válik a jelen helyzet. Magyarázatot kap a kérdező a történésekre, melyet így meg tud érteni. A megértés harmonizál, kiegyenlít, felold. A megértés által megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek és saját magunknak is. Így helyükre kerülnek a dolgok.

A tisztánlátók Budapesten tervezik a következő éves megbeszélésüket, mely időpontjáról még dönteni fognak.

Virág

„A lélek útján haladva találom meg a történeteimet.”

A mindennapi élet rezdüléseiről és a belső fejlődés útjáról írok. Értek az önreflexióhoz, az érzelmi minták felismeréséhez és személyes tapasztalatok elemzéséhez. Blogjaim az önismeretről, a hétköznapi helyzetek lelki hátteréről és az inspiráció kereséséről szólnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

Összes blogbejegyzés
A hányás és a hasmenés
Virág
2026. január 15.
Szerző: Virág
A hányás és a hasmenés gyakran együtt jelentkezik, és bár sokszor hirtelen, ijesztően tör ránk, a legtöbb esetben a szervezet természetes védekező reakciójáról van szó. Ezek a tünetek arra szolgálnak, hogy a test minél gyorsabban megszabaduljon a káros anyagoktól,...
A fagy arca
Virág
2026. január 14.
Szerző: Virág
A fagy az egyik legősibb és legerőteljesebb természeti jelenség, amely évszázadok óta alakítja az ember és a természet kapcsolatát. Megjelenése egyszerre látványos és kíméletlen: a levegő lehűlésével megállítja a növekedést, megkeményíti a talajt, jéggé változtatja...
A termálvizek hatása
Virág
2026. január 11.
Szerző: Virág
A termálvizek évezredek óta különleges szerepet töltenek be az emberi kultúrákban. Már az ókori civilizációk is felismerték, hogy a föld mélyéből feltörő, ásványi anyagokban gazdag meleg vizek nem csupán a tisztálkodást szolgálják, hanem mélyreható hatással vannak a...
Az ismétlődő minták mögött
Virág
2026. január 10.
Szerző: Virág
A szerelem az egyik legerősebb emberi tapasztalat, ugyanakkor az egyik legbonyolultabb is. Nem csupán érzelmekről és vonzalomról szól, hanem mély belső folyamatokról, amelyek gyakran tudattalanul irányítják a döntéseinket. Sokszor tapasztaljuk, hogy bizonyos típusú kapcsolatok...
06 90 900 938
Hívjon most!