TENYÉR VIZSGÁLATA

2021. július 17.
Szerző: Virág
TENYÉR VIZSGÁLATA

Nem lehet tudni, hogy a tenyérjóslás, a kiromantia mikor keletkezett. Egy biztos, az emberek kíváncsisága hozta létre. Figyelték a kezüket, és észrevették, hogy a bal és a jobb kézvonalai eltérnek egymástól, és világon nincs két egyforma kéz. Több magyar és külföldi tenyérjóslás-könyvet áttanulmányoztam, és összegyűjtöttem azokat a megállapításokat, amelyeket szinte mindegyikben egyformán írtak le.

A tenyér vizsgálatakor több szempontot is figyelembe kell venni. A két kéz vonalai nem egyformák, mivel a bal kéz az örökölt tulajdonságokat jelzi, a jobbon található vonalak pedig azt mutatják, hogy az egyén az élete során mit valósít. meg. A bal kéz passzív, a jobb pedig aktív. Ennek megfelelően a jobb kéz vonalai alakulnak jobban.

A tenyér vizsgálatához mindkét kéz szükséges. Régi könyvek szerint a nőknél a bal, férfiaknál pedig a jobb kéz fontosabb. Ha egy férfi bal keze több vonalat és jelet mutat, mint a jobb, akkor ez kissé nőies természetre utal.

Virág

„A lélek útján haladva találom meg a történeteimet.”

A mindennapi élet rezdüléseiről és a belső fejlődés útjáról írok. Értek az önreflexióhoz, az érzelmi minták felismeréséhez és személyes tapasztalatok elemzéséhez. Blogjaim az önismeretről, a hétköznapi helyzetek lelki hátteréről és az inspiráció kereséséről szólnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

Összes blogbejegyzés
A hányás és a hasmenés
Virág
2026. január 15.
Szerző: Virág
A hányás és a hasmenés gyakran együtt jelentkezik, és bár sokszor hirtelen, ijesztően tör ránk, a legtöbb esetben a szervezet természetes védekező reakciójáról van szó. Ezek a tünetek arra szolgálnak, hogy a test minél gyorsabban megszabaduljon a káros anyagoktól,...
A fagy arca
Virág
2026. január 14.
Szerző: Virág
A fagy az egyik legősibb és legerőteljesebb természeti jelenség, amely évszázadok óta alakítja az ember és a természet kapcsolatát. Megjelenése egyszerre látványos és kíméletlen: a levegő lehűlésével megállítja a növekedést, megkeményíti a talajt, jéggé változtatja...
A termálvizek hatása
Virág
2026. január 11.
Szerző: Virág
A termálvizek évezredek óta különleges szerepet töltenek be az emberi kultúrákban. Már az ókori civilizációk is felismerték, hogy a föld mélyéből feltörő, ásványi anyagokban gazdag meleg vizek nem csupán a tisztálkodást szolgálják, hanem mélyreható hatással vannak a...
Az ismétlődő minták mögött
Virág
2026. január 10.
Szerző: Virág
A szerelem az egyik legerősebb emberi tapasztalat, ugyanakkor az egyik legbonyolultabb is. Nem csupán érzelmekről és vonzalomról szól, hanem mély belső folyamatokról, amelyek gyakran tudattalanul irányítják a döntéseinket. Sokszor tapasztaljuk, hogy bizonyos típusú kapcsolatok...
06 90 900 938
Hívjon most!