Örök fiatalság

2022. december 5.
Szerző: Virág
Örök fiatalság

Az idő múlásával öregedik a test, ezt tapasztaljuk. Nagyon érdekes, hogy ennek ellenére azt tapasztaljuk, hogy a sejtek folyamatosan megújulnak. Nézzük csak a bőrt, időről-időre frissül, leradírozza a törülközővel az embert. A haj, a köröm folyton csak növekszik és nem öregebb, a haj sem öregebb, csak az ősz hajnál a pigment hiányzik belőle.
A halálnak oka van, de az nem az öregség, mert ilyen ok mindig diagnózis nem létezik.
A máj, a vér, a tüdő folyamatosan megújul, regenerálódik. Az izmok, inak és a csont is ugyanígy teszi. Sőt még az idegsejtek is tudnak újjászületni.

Hét évente a személyiség is megváltozik, érdekes módon.
A gyógyulás, illetve regeneráció végtelenített folyamat a DNS-ben, szinte azt is mondhatnám, hogy erre vagyunk programozva. Ha a testnek és a léleknek minden tápanyagot – ezalatt értem az ételt, italt, szeretetet, információt – megadunk, akkor jó esélyünk van hosszú életre.

Virág

„A lélek útján haladva találom meg a történeteimet.”

A mindennapi élet rezdüléseiről és a belső fejlődés útjáról írok. Értek az önreflexióhoz, az érzelmi minták felismeréséhez és személyes tapasztalatok elemzéséhez. Blogjaim az önismeretről, a hétköznapi helyzetek lelki hátteréről és az inspiráció kereséséről szólnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

Összes blogbejegyzés
A hányás és a hasmenés
Virág
2026. január 15.
Szerző: Virág
A hányás és a hasmenés gyakran együtt jelentkezik, és bár sokszor hirtelen, ijesztően tör ránk, a legtöbb esetben a szervezet természetes védekező reakciójáról van szó. Ezek a tünetek arra szolgálnak, hogy a test minél gyorsabban megszabaduljon a káros anyagoktól,...
A fagy arca
Virág
2026. január 14.
Szerző: Virág
A fagy az egyik legősibb és legerőteljesebb természeti jelenség, amely évszázadok óta alakítja az ember és a természet kapcsolatát. Megjelenése egyszerre látványos és kíméletlen: a levegő lehűlésével megállítja a növekedést, megkeményíti a talajt, jéggé változtatja...
A termálvizek hatása
Virág
2026. január 11.
Szerző: Virág
A termálvizek évezredek óta különleges szerepet töltenek be az emberi kultúrákban. Már az ókori civilizációk is felismerték, hogy a föld mélyéből feltörő, ásványi anyagokban gazdag meleg vizek nem csupán a tisztálkodást szolgálják, hanem mélyreható hatással vannak a...
Az ismétlődő minták mögött
Virág
2026. január 10.
Szerző: Virág
A szerelem az egyik legerősebb emberi tapasztalat, ugyanakkor az egyik legbonyolultabb is. Nem csupán érzelmekről és vonzalomról szól, hanem mély belső folyamatokról, amelyek gyakran tudattalanul irányítják a döntéseinket. Sokszor tapasztaljuk, hogy bizonyos típusú kapcsolatok...
06 90 900 938
Hívjon most!