Mágikus fák

2023. február 17.
Szerző: Virág
Mágikus fák

A fák különös helyet foglalnak el az ember történetében. Megtalálhatók a mesékben, mondákban, a mitológiában, a tudásban, az egészség- és létfenntartásban. Ősidők óta az emberek nagy tisztelettel vannak a fák irányába. Egyszerűen az életet jelképezik. Ha összehasonlítjuk, akkor az élet és a fa egyazon mintát követ. Ez azt jelenti, hogy amikor az élet nagyon dolgait akarjuk megérteni, akkor a fa életén teljesen megértjük azt. Teljes a hasonlóság mindenben. Így érthetővé válnak az alapfogalmak, például a fa gyökere, törzse, koronája.

A fa szimbólumok hasonlóak. Mindenhol természetfeletti erőt tulajdonítanak a fának, a fák védelmet biztosítanak az embereknek. A fákat így nagy tisztelet övezi. Néhol azt tartották, hogy a fák akár istenségekké is átalakulhatnak.
A gyökér a túlvilág, a korona a menny, és a fa törzse pedig mintegy átjáró a két világ között.

Virág

„A lélek útján haladva találom meg a történeteimet.”

A mindennapi élet rezdüléseiről és a belső fejlődés útjáról írok. Értek az önreflexióhoz, az érzelmi minták felismeréséhez és személyes tapasztalatok elemzéséhez. Blogjaim az önismeretről, a hétköznapi helyzetek lelki hátteréről és az inspiráció kereséséről szólnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

Összes blogbejegyzés
A hányás és a hasmenés
Virág
2026. január 15.
Szerző: Virág
A hányás és a hasmenés gyakran együtt jelentkezik, és bár sokszor hirtelen, ijesztően tör ránk, a legtöbb esetben a szervezet természetes védekező reakciójáról van szó. Ezek a tünetek arra szolgálnak, hogy a test minél gyorsabban megszabaduljon a káros anyagoktól,...
A fagy arca
Virág
2026. január 14.
Szerző: Virág
A fagy az egyik legősibb és legerőteljesebb természeti jelenség, amely évszázadok óta alakítja az ember és a természet kapcsolatát. Megjelenése egyszerre látványos és kíméletlen: a levegő lehűlésével megállítja a növekedést, megkeményíti a talajt, jéggé változtatja...
A termálvizek hatása
Virág
2026. január 11.
Szerző: Virág
A termálvizek évezredek óta különleges szerepet töltenek be az emberi kultúrákban. Már az ókori civilizációk is felismerték, hogy a föld mélyéből feltörő, ásványi anyagokban gazdag meleg vizek nem csupán a tisztálkodást szolgálják, hanem mélyreható hatással vannak a...
Az ismétlődő minták mögött
Virág
2026. január 10.
Szerző: Virág
A szerelem az egyik legerősebb emberi tapasztalat, ugyanakkor az egyik legbonyolultabb is. Nem csupán érzelmekről és vonzalomról szól, hanem mély belső folyamatokról, amelyek gyakran tudattalanul irányítják a döntéseinket. Sokszor tapasztaljuk, hogy bizonyos típusú kapcsolatok...
06 90 900 938
Hívjon most!