Karácsonyra várva

2021. december 10.
Szerző: Virág
Karácsonyra várva

A karácsonyi ünnepek közeledtével nem lehet elég korán elkezdeni a készülődést. Akár két hónappal előtte már hozzá lehet fogni, először persze terveket készíteni, azokat papírra vetni, átgondolni.

Felkészítjük az otthonunkat és a lelkünket is a nagy ünnepre. A lakást vagy a házat megtisztítjuk, kitakarítjuk. Majd gondoljuk át, hogy milyen ételek, italok, desszertek, sütemények kerülnek az ünnepi asztalra. Ügyeljünk arra, hogy ártó szellemi lényektől és egyéb, nem kívánatos entitásoktól is tisztítsuk meg a környezetünket. Erre külön program létezik, amit szívesen el is mondok, amikor telefonon felkeresel. Ezután kérd az égiek támogatását, közbenjárását terveid megvalósításához. Légy hálás! Köszönd meg!

Ha időben elkezded, akkor nyugodt és békés, örömökben gazdag ünnep elé nézel.
Fontos a belső béke megteremtése, a belső egyensúly megtartása. Az igazi ajándék pedig a belőled áradó szeretet átadása.

Virág

„A lélek útján haladva találom meg a történeteimet.”

A mindennapi élet rezdüléseiről és a belső fejlődés útjáról írok. Értek az önreflexióhoz, az érzelmi minták felismeréséhez és személyes tapasztalatok elemzéséhez. Blogjaim az önismeretről, a hétköznapi helyzetek lelki hátteréről és az inspiráció kereséséről szólnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

Összes blogbejegyzés
A hányás és a hasmenés
Virág
2026. január 15.
Szerző: Virág
A hányás és a hasmenés gyakran együtt jelentkezik, és bár sokszor hirtelen, ijesztően tör ránk, a legtöbb esetben a szervezet természetes védekező reakciójáról van szó. Ezek a tünetek arra szolgálnak, hogy a test minél gyorsabban megszabaduljon a káros anyagoktól,...
A fagy arca
Virág
2026. január 14.
Szerző: Virág
A fagy az egyik legősibb és legerőteljesebb természeti jelenség, amely évszázadok óta alakítja az ember és a természet kapcsolatát. Megjelenése egyszerre látványos és kíméletlen: a levegő lehűlésével megállítja a növekedést, megkeményíti a talajt, jéggé változtatja...
A termálvizek hatása
Virág
2026. január 11.
Szerző: Virág
A termálvizek évezredek óta különleges szerepet töltenek be az emberi kultúrákban. Már az ókori civilizációk is felismerték, hogy a föld mélyéből feltörő, ásványi anyagokban gazdag meleg vizek nem csupán a tisztálkodást szolgálják, hanem mélyreható hatással vannak a...
Az ismétlődő minták mögött
Virág
2026. január 10.
Szerző: Virág
A szerelem az egyik legerősebb emberi tapasztalat, ugyanakkor az egyik legbonyolultabb is. Nem csupán érzelmekről és vonzalomról szól, hanem mély belső folyamatokról, amelyek gyakran tudattalanul irányítják a döntéseinket. Sokszor tapasztaljuk, hogy bizonyos típusú kapcsolatok...
06 90 900 938
Hívjon most!