JÖVŐBELÁTÁS

2021. augusztus 29.
Szerző: Virág
JÖVŐBELÁTÁS

A JÖVŐBELÁTÁS EGY VALÓSÁGOS EMBERI KÉPESSÉG, AMIT MÁR TUDÓSOK IS VIZSGÁLNAK…. NEM EREDMÉNYTELENÜL.

 Biztosan sok embernek volt már- úgynevezett dejavu- érzése; vagy éppen az hogy álmodott valamit és az másnap valóra vált. De mi is ez a valójában? Most én azt írom le, hogy nekem hogyan fordultak elő az ilyen “ jelenségeim” és hogyan fejlesztem ezeket.

 Lehet fejleszteni ezt a képességet agykontrollal úgy, hogy mindig minden nap mondogatod magadnak, hogy tudok jövőbe látni, és kitisztítod a tudatod, úgy, hogy ne szólaljon meg benned egy hang se, egy kép se. És ha ez megvan akkor elkezdesz gondolkodni, hogy mi történhet a következő pár percben vagy ki léphet be az ajtón; ilyesmikre kell gondolkodni. Hihetetlen, de be fog válni, mert a tudatalattid elhiszi, hogy tényleg létezik, főleg ha elhiszed hogy te magad is tudsz jövőbe látni.

Mi történne, ha látnád a jövőt? Egyáltalán, előfordult már veled, hogy érezted, hogy valami fog történni, és pontosan az történt?

Ha igen, tudd, hogy ez nem véletlen. Véletlenek ugyanis nincsenek. Főleg azóta, mióta a tudomány is bebizonyította, hogy statisztikailag véletlenszerűséggel nem magyarázható hatások zajlanak le, amikor egyes embereket arra kényszerítenek, hogy próbálják előre megmondani a jövőt.

RENGETEG kísérletet végeztek már mesterséges körülmények között, szabadban, és különféle laborokban is erre vonatkozóan. Mindig ugyanarra az eredményre jutott a tudomány: nem tudni miért, de az agy aktivizálódik, és képes egy picit előre haladni, mintha csak látnánk a jövőt. Ez a képesség, mindenkiben benne van, de nem mindenki tudja használni.

Talán ezt a halovány visszahatást vagyunk képesek érzékelni, elménk segítségével, mikor megtudunk jósolni egyes dolgokat.

Sokak szerint az agy kapacitásának kihasználásában rejlik a kulcs ahhoz, hogy fogékonyabbak legyünk a jövő megjóslásában.

Vagyis egyértelműen a következtetés: egy részecske jövője, valahogy hatással van a múltra is.

Az emberi agy képes előre látni, mi fog történni, de csak kis távlatokban vagyunk képesek érzékelni.

Szóval ez a képesség mindenkiben ott rejlik, csak elő kell hozni magunkból, aztán fejleszteni és végül használni.

TEHÁT A JÖVŐBELÁTÁS TANULHATÓ?!: MINDANNYIAN RENDELKEZÜNK -E KÉPESSÉGGEL.

Virág

„A lélek útján haladva találom meg a történeteimet.”

A mindennapi élet rezdüléseiről és a belső fejlődés útjáról írok. Értek az önreflexióhoz, az érzelmi minták felismeréséhez és személyes tapasztalatok elemzéséhez. Blogjaim az önismeretről, a hétköznapi helyzetek lelki hátteréről és az inspiráció kereséséről szólnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

Összes blogbejegyzés
A hányás és a hasmenés
Virág
2026. január 15.
Szerző: Virág
A hányás és a hasmenés gyakran együtt jelentkezik, és bár sokszor hirtelen, ijesztően tör ránk, a legtöbb esetben a szervezet természetes védekező reakciójáról van szó. Ezek a tünetek arra szolgálnak, hogy a test minél gyorsabban megszabaduljon a káros anyagoktól,...
A fagy arca
Virág
2026. január 14.
Szerző: Virág
A fagy az egyik legősibb és legerőteljesebb természeti jelenség, amely évszázadok óta alakítja az ember és a természet kapcsolatát. Megjelenése egyszerre látványos és kíméletlen: a levegő lehűlésével megállítja a növekedést, megkeményíti a talajt, jéggé változtatja...
A termálvizek hatása
Virág
2026. január 11.
Szerző: Virág
A termálvizek évezredek óta különleges szerepet töltenek be az emberi kultúrákban. Már az ókori civilizációk is felismerték, hogy a föld mélyéből feltörő, ásványi anyagokban gazdag meleg vizek nem csupán a tisztálkodást szolgálják, hanem mélyreható hatással vannak a...
Az ismétlődő minták mögött
Virág
2026. január 10.
Szerző: Virág
A szerelem az egyik legerősebb emberi tapasztalat, ugyanakkor az egyik legbonyolultabb is. Nem csupán érzelmekről és vonzalomról szól, hanem mély belső folyamatokról, amelyek gyakran tudattalanul irányítják a döntéseinket. Sokszor tapasztaljuk, hogy bizonyos típusú kapcsolatok...
06 90 900 938
Hívjon most!