JÓSLÁS MAGYARKÁRTYÁVAL

2021. október 25.
Szerző: Virág
JÓSLÁS MAGYARKÁRTYÁVAL

A MAGYAR KÁRTYA lapjaival történő jóslásnak többféle metódusa is van. Választhatunk kirakási módot is, a tarot kártyához hasonlóan, bár ennek nem alakult ki olyan kultúrája mint ott. ÍGY KORLÁTÓZOTTAN van lehetőség arra, hogy szerelemre, párkapcsolatra, munkára, döntésekre, önismeretre részletes elemző kirakást keressünk és használjunk.

A KIRAKÁSI MÓDOKNÁL jellemzőbb jóslási módszer a magyar kártya paklihoz kapcsolódóan a  „kiszámolós”, amikor is tudjuk, hogy az élet mely területére vonatkozóan hányadik kártyával kell foglalkoznunk. Ebben az esetben egyetlen lap ad választ a kérdésünkre, ami elég kevés, illetve egyoldalú információ.  

MAGYAR KÁRTYA KIRAKÁS:

A KIRAKÁS minden esetben azzal kezdődik, hogy kiemeljük a pakliból a jósoltatót kijelölő kártyalapot, amely férfi esetében a piros király, nő esetében pedig a piros felső.  

EZ UTÁN ÖSSZEKEVERJÜK, és ha akarjuk, elemeljük a paklit.

TÖBBFÉLE KIRAKÁSI mód is létezik, a legegyszerűbb, ha három lapot húzunk, az első a feltett kérdésre igennel válaszol, vagy a mellette szóló érveket sorakoztatja fel, a második az ellene szólókat, a harmadik pedig az események várható alakulását mutatja meg.

A KÖVETKEZŐ LEHETŐSÉG amikor kiválasztjuk a témát kijelölő kártyát a pakliból (tanulmányozzuk át a magyar kártya lapjainak jelentését), ezt középre rakjuk, majd  kiterítjük a paklit és kihúzunk belőle hat, hét vagy nyolc lapot (ahogy érezzük, hogy mennyire lesz s, és ezeket sorban a kiválasztott lap körül helyezzük el. A jelentésük alapján összeolvassuk, az egész jóslatot.

A CIGÁNYOK JELLEGZETES jóslási módot alkalmaznak a kártya vetése során. Alaposan összekeverik és elemelik a paklit, majd mind a 32 lapot kirakják a következő módon: balról jobbra öt sort képeznek. Az első négy sorba 7 lapot tesznek, az ötödikbe pedig négyet (ezt az egy sort jobbról balra kell tenni!).

MEGKERESIK a kirakott kártyák között a kérdező személyét jelölő kártyát, majd a körülötte található lapokat értelmezik.  

A 13 LAPOS KIRAKÁSBAN úgy kell a kártyákat „húzni”, hogy az 1-5. lapokat mind egyenként alapos keverés után tizenegyedikként választjuk ki a pakliból. A 6-13. lapok kiválasztása ennél egyszerűbb, a következő keverésnél egyszerűen kiszámoljuk a pakliból a 6-13 lapokat.

A KIRAKÁS RENDSZERE nem túl egyszerű: középre tesszük a jósoltató jelölő lapot, majd az alá AZ ELSŐT fölé a másodikat, balra a harmadikat, az egyes alá a negyediket, a személyjelölő lap mellé jobbra az ötödiket, az egyes és ötös közé sugárirányba a hatodikat, az ötös mellé jobbra a hetediket, a kettes és ötös közé sugárirányba a nyolcadikat, a kettes fölé a kilencediket, a kettes és hármas közé sugárirányba a tizediket, a hármas mellé balra a tizenegyediket, a hármas és egyes közé sugárirányba a tizenkettediket, és legalulra, a négyes alá a tizenharmadikat.

A LAPOK 6-TÓL 13-IG A KÖZEL JÖVŐT 3-TÓL 5-IG A TÁVOLI JÖVŐT MUTATJÁK!!!

Virág

„A lélek útján haladva találom meg a történeteimet.”

A mindennapi élet rezdüléseiről és a belső fejlődés útjáról írok. Értek az önreflexióhoz, az érzelmi minták felismeréséhez és személyes tapasztalatok elemzéséhez. Blogjaim az önismeretről, a hétköznapi helyzetek lelki hátteréről és az inspiráció kereséséről szólnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

Összes blogbejegyzés
A hányás és a hasmenés
Virág
2026. január 15.
Szerző: Virág
A hányás és a hasmenés gyakran együtt jelentkezik, és bár sokszor hirtelen, ijesztően tör ránk, a legtöbb esetben a szervezet természetes védekező reakciójáról van szó. Ezek a tünetek arra szolgálnak, hogy a test minél gyorsabban megszabaduljon a káros anyagoktól,...
A fagy arca
Virág
2026. január 14.
Szerző: Virág
A fagy az egyik legősibb és legerőteljesebb természeti jelenség, amely évszázadok óta alakítja az ember és a természet kapcsolatát. Megjelenése egyszerre látványos és kíméletlen: a levegő lehűlésével megállítja a növekedést, megkeményíti a talajt, jéggé változtatja...
A termálvizek hatása
Virág
2026. január 11.
Szerző: Virág
A termálvizek évezredek óta különleges szerepet töltenek be az emberi kultúrákban. Már az ókori civilizációk is felismerték, hogy a föld mélyéből feltörő, ásványi anyagokban gazdag meleg vizek nem csupán a tisztálkodást szolgálják, hanem mélyreható hatással vannak a...
Az ismétlődő minták mögött
Virág
2026. január 10.
Szerző: Virág
A szerelem az egyik legerősebb emberi tapasztalat, ugyanakkor az egyik legbonyolultabb is. Nem csupán érzelmekről és vonzalomról szól, hanem mély belső folyamatokról, amelyek gyakran tudattalanul irányítják a döntéseinket. Sokszor tapasztaljuk, hogy bizonyos típusú kapcsolatok...
06 90 900 938
Hívjon most!