Félelem

2021. március 25.
Szerző: Virág
Félelem

A félelem elnevezésű érzelem szintjét 100-as számmal jelöli a térkép.

Magyarul érthető igazán: fél – elem. Ami annyit jelent, hogy az egész emberből csak a fele van meg, fél gőzzel vesz részt az életben. Mint tudjuk az ember3-as tagoltságú, azaz anyagi-, lelki- és szellemi hármasságból áll. Amikor mindhárom részünk harmóniában van egymással, együtt rezeg és működik, akkor egészek vagyunk. Ha valamelyik részünk, valamilyen oknál fogva (se szeri, se száma) sérül, akkor annak hiányától félelembe esünk, hanyatlunk. Tehát a félelem egy csökkent működés eredménye. Eltűnik az éghez kapaszkodás/kapcsolódás esélye. Hiányállapotnak is lehetne nevezni.

Tünetei, amit érezhetsz magadon: visszahúzódóvá válsz, szorongás lesz úrrá rajtad, életszemléleted fenyegetővé válik, szinte semminek nem látod a pozitív kimenetelét.

Lehet ebben az állapotban élni, de nem teljes életet!
Javaslataim: Tisztázd önmagaddal a félelmed tárgyát, ez elég sok dolog szokott lenni, legjobb, ha felírod magadnak, majd kezdjél el dolgozni rajtuk!

Amennyiben felkeresel telefonon, szívesen veled tartok!

Virág

„A lélek útján haladva találom meg a történeteimet.”

A mindennapi élet rezdüléseiről és a belső fejlődés útjáról írok. Értek az önreflexióhoz, az érzelmi minták felismeréséhez és személyes tapasztalatok elemzéséhez. Blogjaim az önismeretről, a hétköznapi helyzetek lelki hátteréről és az inspiráció kereséséről szólnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

Összes blogbejegyzés
A hányás és a hasmenés
Virág
2026. január 15.
Szerző: Virág
A hányás és a hasmenés gyakran együtt jelentkezik, és bár sokszor hirtelen, ijesztően tör ránk, a legtöbb esetben a szervezet természetes védekező reakciójáról van szó. Ezek a tünetek arra szolgálnak, hogy a test minél gyorsabban megszabaduljon a káros anyagoktól,...
A fagy arca
Virág
2026. január 14.
Szerző: Virág
A fagy az egyik legősibb és legerőteljesebb természeti jelenség, amely évszázadok óta alakítja az ember és a természet kapcsolatát. Megjelenése egyszerre látványos és kíméletlen: a levegő lehűlésével megállítja a növekedést, megkeményíti a talajt, jéggé változtatja...
A termálvizek hatása
Virág
2026. január 11.
Szerző: Virág
A termálvizek évezredek óta különleges szerepet töltenek be az emberi kultúrákban. Már az ókori civilizációk is felismerték, hogy a föld mélyéből feltörő, ásványi anyagokban gazdag meleg vizek nem csupán a tisztálkodást szolgálják, hanem mélyreható hatással vannak a...
Az ismétlődő minták mögött
Virág
2026. január 10.
Szerző: Virág
A szerelem az egyik legerősebb emberi tapasztalat, ugyanakkor az egyik legbonyolultabb is. Nem csupán érzelmekről és vonzalomról szól, hanem mély belső folyamatokról, amelyek gyakran tudattalanul irányítják a döntéseinket. Sokszor tapasztaljuk, hogy bizonyos típusú kapcsolatok...
06 90 900 938
Hívjon most!