Elfogadás

2021. szeptember 25.
Szerző: Virág
Elfogadás

A tudat térképe táblán 350-es számmal jelölik az „Elfogadás” szintjét. Már az elnevezése is sokatmondó, napjainkban sokat emlegetett szó. Minden velünk történt probléma esetén azt halljuk az ismerőseinktől, hogy „tanulj meg elfogadni”. Az elfogadás a záloga, hogy ezen a csodás szinten tudjunk létezni, meg tudjuk ezt a rezgést tartani, a vele járó rengeteg pozitív megéléssel együtt. Csak ezután tudunk tovább lépni a következő szintre.

A megélhető legcsodásabb érzés itt, a megbocsájtás érzése. Meg tudod élni, érezni. Hozzáteszem: könnyedén!!! Lejjebb lévő szinteken erővel tudod megélni, kicsiny százalékban. Itt ez teljesen más! Felszabadító az érzés!

Életszemlélet: harmonikus.
Istenszemlélet: könyörületesség.
A viselkedési reakció: emelkedettség, felsőbbrendűség és transzcendencia érzésével párosul.

Az elfogadás szintjén nem küzdünk semmi ellen, elengedésben vagyunk, egyensúlyban vagyunk magunkkal és a mindenséggel.

Virág

„A lélek útján haladva találom meg a történeteimet.”

A mindennapi élet rezdüléseiről és a belső fejlődés útjáról írok. Értek az önreflexióhoz, az érzelmi minták felismeréséhez és személyes tapasztalatok elemzéséhez. Blogjaim az önismeretről, a hétköznapi helyzetek lelki hátteréről és az inspiráció kereséséről szólnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

Összes blogbejegyzés
A hányás és a hasmenés
Virág
2026. január 15.
Szerző: Virág
A hányás és a hasmenés gyakran együtt jelentkezik, és bár sokszor hirtelen, ijesztően tör ránk, a legtöbb esetben a szervezet természetes védekező reakciójáról van szó. Ezek a tünetek arra szolgálnak, hogy a test minél gyorsabban megszabaduljon a káros anyagoktól,...
A fagy arca
Virág
2026. január 14.
Szerző: Virág
A fagy az egyik legősibb és legerőteljesebb természeti jelenség, amely évszázadok óta alakítja az ember és a természet kapcsolatát. Megjelenése egyszerre látványos és kíméletlen: a levegő lehűlésével megállítja a növekedést, megkeményíti a talajt, jéggé változtatja...
A termálvizek hatása
Virág
2026. január 11.
Szerző: Virág
A termálvizek évezredek óta különleges szerepet töltenek be az emberi kultúrákban. Már az ókori civilizációk is felismerték, hogy a föld mélyéből feltörő, ásványi anyagokban gazdag meleg vizek nem csupán a tisztálkodást szolgálják, hanem mélyreható hatással vannak a...
Az ismétlődő minták mögött
Virág
2026. január 10.
Szerző: Virág
A szerelem az egyik legerősebb emberi tapasztalat, ugyanakkor az egyik legbonyolultabb is. Nem csupán érzelmekről és vonzalomról szól, hanem mély belső folyamatokról, amelyek gyakran tudattalanul irányítják a döntéseinket. Sokszor tapasztaljuk, hogy bizonyos típusú kapcsolatok...
06 90 900 938
Hívjon most!