Égi üzenet mára

2021. november 23.
Szerző: Virág
Égi üzenet mára

Mindig elcsodálkozom, pedig tisztában vagyok vele, milyen bölcsen vezetnek bennünket utunkon az égi mestereink. És a jóseszközeim ezt meg is mutatják.

Mihály arkangyal által megszabadulhatsz ma a téged gyötrő bűntudattól, az önbántástól, az önmarcangolástól, az önhibáztatástól, a varázsszó erre: Bocsáss meg magadnak!
Rafael arkangyal küldi a gyógyító angyalait, kéri, hogy bízd rájuk magad, a nehéz, súlyos gondolataid add át az angyaloknak és ők megszabadítanak tőlük.
Így tud bekövetkezni egy oldottsági állapot, mikor a belső iránytűd a helyes irányban áll. Ezt pedig a hit és a szeretet révén tudod megtapasztalni.
A cigánykártya a „Házasság” lapját adta ki, mely ebben az esetben azt jelenti, hogy amennyiben átadod a nehézségeidet, megbocsátasz magadnak, az angyalok segítségével feloldódsz, feljebb kerülsz a lélek útján, akkor össze tudsz olvadni, vagyis házasságba tudsz lépni felsőbb önvalóddal, és így ki tudsz teljesedni, mint lélekember.

Virág

„A lélek útján haladva találom meg a történeteimet.”

A mindennapi élet rezdüléseiről és a belső fejlődés útjáról írok. Értek az önreflexióhoz, az érzelmi minták felismeréséhez és személyes tapasztalatok elemzéséhez. Blogjaim az önismeretről, a hétköznapi helyzetek lelki hátteréről és az inspiráció kereséséről szólnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

Összes blogbejegyzés
A hányás és a hasmenés
Virág
2026. január 15.
Szerző: Virág
A hányás és a hasmenés gyakran együtt jelentkezik, és bár sokszor hirtelen, ijesztően tör ránk, a legtöbb esetben a szervezet természetes védekező reakciójáról van szó. Ezek a tünetek arra szolgálnak, hogy a test minél gyorsabban megszabaduljon a káros anyagoktól,...
A fagy arca
Virág
2026. január 14.
Szerző: Virág
A fagy az egyik legősibb és legerőteljesebb természeti jelenség, amely évszázadok óta alakítja az ember és a természet kapcsolatát. Megjelenése egyszerre látványos és kíméletlen: a levegő lehűlésével megállítja a növekedést, megkeményíti a talajt, jéggé változtatja...
A termálvizek hatása
Virág
2026. január 11.
Szerző: Virág
A termálvizek évezredek óta különleges szerepet töltenek be az emberi kultúrákban. Már az ókori civilizációk is felismerték, hogy a föld mélyéből feltörő, ásványi anyagokban gazdag meleg vizek nem csupán a tisztálkodást szolgálják, hanem mélyreható hatással vannak a...
Az ismétlődő minták mögött
Virág
2026. január 10.
Szerző: Virág
A szerelem az egyik legerősebb emberi tapasztalat, ugyanakkor az egyik legbonyolultabb is. Nem csupán érzelmekről és vonzalomról szól, hanem mély belső folyamatokról, amelyek gyakran tudattalanul irányítják a döntéseinket. Sokszor tapasztaljuk, hogy bizonyos típusú kapcsolatok...
06 90 900 938
Hívjon most!