Cinkét láttam! Mit jelenthet?

2020. december 18.
Szerző: Virág
Cinkét láttam! Mit jelenthet?

Bármennyire is elszakadt az ember a természettől, különösen városi körülmények között, annyira mégsem tud, hogy ne találkozzon élő állatokkal. A hús-vér megjelenési formán kívül is számtalan módon kaphatunk üzeneteket állatok révén. Érdemes utána nézni közelebbről is, milyen spirituális üzenetet hordoznak.
CINKE
Igazság és tudás, közösség, napfény, derű, életöröm
Hét alfaja van, így kötődik a misztikus hetes számhoz, leginkább a hét csakrához.
A cinke éberen és kíváncsian kiált a világba, megmutatva azt, hogy mindig lehet valaminek örülni, még akkor is, ha „kicsitér”. Gondoskodik az energia megőrzéséről, újratermeléséről, a Nap visszatéréséről, sőt: a szórakozásról. Üzeneteket hoz és visz, örömteli kapcsolatteremtést és kommunikációt testesít meg.
Segít az igazság és tudás megtalálásában. Megtanít arra, hogyan lehet úgy kifejezni az igazságot, hogy az gyógyítson, elősegítse a harmónia megteremtését. Társas lényként szorgoskodik a hatékony közösségépítésen.
A széncinege csinos megjelenésével reprezentálja, hogy milyen kevés is elég a vonzó külsőhöz. Szociális magatartása – az etetőnél türelmesen kivárják egymást – az „élni és élni hagyni” elvre emlékeztet. Barátságos és elfogadó, de kellőképpen óvatos is – az egyensúlyt testesíti meg a és véd a túlzásoktól.

Ha az életében feltűnő módon megjelenik a cinke, tegyen fel nyugodtan néhány kérdést:
Honnan, milyen üzenetet kap és mennyire tudja azt hasznosítani?
Szociális érzékenysége miként áll?
Megvan-e az egyensúlya adás és kapás között?
Aggódik-e túlzottan saját ellátottsága vagy ellátatlansága miatt?
Az „ég madarairól” történő mindenkori gondoskodásban képes-e bízni?
Tud-e örülni azoknak az alapvető és bárkinek rendelkezésére álló „apróságoknak” (mint például a napkelte és napsütés), amelyek mégis a legfontosabbak az életben?
Mi a társaság, közösség szerepe az életében?
Tartózkodik-e az üres fecsegéstől, vagy fontos információkat közvetít?
Forrás: internet
Amennyiben a fentiekkel kapcsolatban kérdésed van és szeretnél arra válaszokat kapni, akkor kérlek keress meg a megadott telefonszámon. Örömömre szolgálna, ha tudnék segíteni!

Várom a hívásod!

Virág

„A lélek útján haladva találom meg a történeteimet.”

A mindennapi élet rezdüléseiről és a belső fejlődés útjáról írok. Értek az önreflexióhoz, az érzelmi minták felismeréséhez és személyes tapasztalatok elemzéséhez. Blogjaim az önismeretről, a hétköznapi helyzetek lelki hátteréről és az inspiráció kereséséről szólnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

Összes blogbejegyzés
A hányás és a hasmenés
Virág
2026. január 15.
Szerző: Virág
A hányás és a hasmenés gyakran együtt jelentkezik, és bár sokszor hirtelen, ijesztően tör ránk, a legtöbb esetben a szervezet természetes védekező reakciójáról van szó. Ezek a tünetek arra szolgálnak, hogy a test minél gyorsabban megszabaduljon a káros anyagoktól,...
A fagy arca
Virág
2026. január 14.
Szerző: Virág
A fagy az egyik legősibb és legerőteljesebb természeti jelenség, amely évszázadok óta alakítja az ember és a természet kapcsolatát. Megjelenése egyszerre látványos és kíméletlen: a levegő lehűlésével megállítja a növekedést, megkeményíti a talajt, jéggé változtatja...
A termálvizek hatása
Virág
2026. január 11.
Szerző: Virág
A termálvizek évezredek óta különleges szerepet töltenek be az emberi kultúrákban. Már az ókori civilizációk is felismerték, hogy a föld mélyéből feltörő, ásványi anyagokban gazdag meleg vizek nem csupán a tisztálkodást szolgálják, hanem mélyreható hatással vannak a...
Az ismétlődő minták mögött
Virág
2026. január 10.
Szerző: Virág
A szerelem az egyik legerősebb emberi tapasztalat, ugyanakkor az egyik legbonyolultabb is. Nem csupán érzelmekről és vonzalomról szól, hanem mély belső folyamatokról, amelyek gyakran tudattalanul irányítják a döntéseinket. Sokszor tapasztaljuk, hogy bizonyos típusú kapcsolatok...
06 90 900 938
Hívjon most!