Cigánykártya üzenetei

2021. szeptember 18.
Szerző: Virág
Cigánykártya üzenetei

Az egyik legjobban értelmezhető, egyszerűen beszédes jóseszköz. Válaszokat ad a kérdezőnek a jelenről, a múltról és a jövőről.
A kártyalapokban felfedezhetjük az emberi lét rendszerét. A kártyában is van fizikai szint, érzelmi szint és szellemi szint. Ezeket mutatják meg a különböző lapok.

A fizikai szintet képviselik a személyeket és a tárgyakat mutató lapok. Például a Szerelmes nő, az Özvegyasszony, a Katonatiszt, a Szerető, vagy a tárgyak, a Ház, a Pénz.

Majd a cselekvések és történések, állapotok következnek, az Utazás, a Házasság, a Látogatás, a Betegség, az Üzenet.

Ezután következnek az érzelmeket kifejező lapok, ezek a lelki szintet mutatják meg. Például: az Örvendezés, a Vágy, a Szomorúság, a Váratlan öröm, a Féltékenység, a Bosszúság.

Majd a szellemi szintet kifejező lapok következnek, pl. a Gondolat, a Hűség, az Állandóság, a Remény, a Veszteség, a Szerencsétlenség, a Szerencse lapja.

A cigánykártya üzenetei lehetnek pozitívak vagy negatívak, valamint semlegesek. A legcélszerűbb azonban útmutatásként tekinteni rájuk.

Érdekessége még a lapok jelentésének az, hogy minden egyes lap egy kerek történetet is tartalmaz. Ezt a történetet elmeséli a jövendőmondó, az pedig képi formában megjelenik a kérdező elméjében, ahol ő összeszövi a saját világával, a gondolataival.

A kártya olvasója, a jós, a jövendőmondó bölcsessége, tudata, elméje formálja kerekké, érthetővé, elfogadhatóvá, megérthetővé, így lesz belőle jóslat!

A cigánykártya üzenetei nagy segítség a kérdezőnek, mert általa képes lesz a múltat megérteni és feldolgozni. Szintén segít a jelent elfogadni és a helyes utat megtalálni a jövő felé!

Virág

„A lélek útján haladva találom meg a történeteimet.”

A mindennapi élet rezdüléseiről és a belső fejlődés útjáról írok. Értek az önreflexióhoz, az érzelmi minták felismeréséhez és személyes tapasztalatok elemzéséhez. Blogjaim az önismeretről, a hétköznapi helyzetek lelki hátteréről és az inspiráció kereséséről szólnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

Összes blogbejegyzés
A hányás és a hasmenés
Virág
2026. január 15.
Szerző: Virág
A hányás és a hasmenés gyakran együtt jelentkezik, és bár sokszor hirtelen, ijesztően tör ránk, a legtöbb esetben a szervezet természetes védekező reakciójáról van szó. Ezek a tünetek arra szolgálnak, hogy a test minél gyorsabban megszabaduljon a káros anyagoktól,...
A fagy arca
Virág
2026. január 14.
Szerző: Virág
A fagy az egyik legősibb és legerőteljesebb természeti jelenség, amely évszázadok óta alakítja az ember és a természet kapcsolatát. Megjelenése egyszerre látványos és kíméletlen: a levegő lehűlésével megállítja a növekedést, megkeményíti a talajt, jéggé változtatja...
A termálvizek hatása
Virág
2026. január 11.
Szerző: Virág
A termálvizek évezredek óta különleges szerepet töltenek be az emberi kultúrákban. Már az ókori civilizációk is felismerték, hogy a föld mélyéből feltörő, ásványi anyagokban gazdag meleg vizek nem csupán a tisztálkodást szolgálják, hanem mélyreható hatással vannak a...
Az ismétlődő minták mögött
Virág
2026. január 10.
Szerző: Virág
A szerelem az egyik legerősebb emberi tapasztalat, ugyanakkor az egyik legbonyolultabb is. Nem csupán érzelmekről és vonzalomról szól, hanem mély belső folyamatokról, amelyek gyakran tudattalanul irányítják a döntéseinket. Sokszor tapasztaljuk, hogy bizonyos típusú kapcsolatok...
06 90 900 938
Hívjon most!