Bánat

2021. március 22.
Szerző: Virág
Bánat

A bánat egy érzelem és 75-ös számmal jelöljük ezt a tudati szintet David R. Hawkins tudattérképe szerint.

Ezen a szinten élő személy életszemlélete tragikus, a bánatot okozó fogalomtól nem tud eltávolodni, gondolatai állandóan körülötte forognak. Ezáltal a sajnálkozás érzése kerül előtérbe, ami köztudott, hogy lehúzó energia. Viselkedésben a csüggedés jellemző az egyénre. Reménytelenség sugárzik belőle. Ebből az állapotból való kigyógyuláshoz, hosszabb időre van szükség. Jellemző, hogy a bánatos személy, szinte minden esetben egy másik személyben látja bajának okozóját.

Kiutat lelhet, ha az alábbiakat cselekszi:

tárgyilagosan szembenéz önmagával, megvizsgálja magában mi az oka a bánatának, mérlegeli, és legjobb tudása szerint döntést hoz és megváltoztatja gondolatainak az irányát,

helyesen táplálkozik, bőven fogyaszt tiszta vizet, napi szinten beiktatja a testmozgást, meditál, zenét hallgat,

Amennyiben felkeres, személyre szabottan tudok javaslatot tenni Önnek a kiút megtalálásában!

Virág

„A lélek útján haladva találom meg a történeteimet.”

A mindennapi élet rezdüléseiről és a belső fejlődés útjáról írok. Értek az önreflexióhoz, az érzelmi minták felismeréséhez és személyes tapasztalatok elemzéséhez. Blogjaim az önismeretről, a hétköznapi helyzetek lelki hátteréről és az inspiráció kereséséről szólnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

Összes blogbejegyzés
A hányás és a hasmenés
Virág
2026. január 15.
Szerző: Virág
A hányás és a hasmenés gyakran együtt jelentkezik, és bár sokszor hirtelen, ijesztően tör ránk, a legtöbb esetben a szervezet természetes védekező reakciójáról van szó. Ezek a tünetek arra szolgálnak, hogy a test minél gyorsabban megszabaduljon a káros anyagoktól,...
A fagy arca
Virág
2026. január 14.
Szerző: Virág
A fagy az egyik legősibb és legerőteljesebb természeti jelenség, amely évszázadok óta alakítja az ember és a természet kapcsolatát. Megjelenése egyszerre látványos és kíméletlen: a levegő lehűlésével megállítja a növekedést, megkeményíti a talajt, jéggé változtatja...
A termálvizek hatása
Virág
2026. január 11.
Szerző: Virág
A termálvizek évezredek óta különleges szerepet töltenek be az emberi kultúrákban. Már az ókori civilizációk is felismerték, hogy a föld mélyéből feltörő, ásványi anyagokban gazdag meleg vizek nem csupán a tisztálkodást szolgálják, hanem mélyreható hatással vannak a...
Az ismétlődő minták mögött
Virág
2026. január 10.
Szerző: Virág
A szerelem az egyik legerősebb emberi tapasztalat, ugyanakkor az egyik legbonyolultabb is. Nem csupán érzelmekről és vonzalomról szól, hanem mély belső folyamatokról, amelyek gyakran tudattalanul irányítják a döntéseinket. Sokszor tapasztaljuk, hogy bizonyos típusú kapcsolatok...
06 90 900 938
Hívjon most!