Az elszakadás ideje

2021. június 16.
Szerző: Virág
Az elszakadás ideje

Bizonyára sokan tisztában vagytok azzal az elmélettel, hogy a gyermekek kb. 18 éves korukig lelki összeköttetésben vannak az édesanyjukkal. Azonos frekvencián rezegnek, érzik egymás érzéseit, gondolatait. Az örömöt is és a bánatot is, a boldogságot és az agressziót is. A stresszt, az idegességet és a félelmet, az aggódást egy az egyben átveszik a gyermekek az édesanyától. Sőt eszméket, hitbéli dolgokat is. Ez érthető, hiszen az anyaméhben töltött 9 hónap után még hosszú évekig fennmarad a kapcsolódás anya és gyermeke között.

Azonban a felnőttkor elérése után már nem szükséges, sőt kifejezetten hátrányos ennek a kapcsolódásnak a szoros fenntartása. Ebben a korban, a felnőtté válás korában érkezett el az idő a házasságkötésre, az elköltözésre, a továbbtanulás és elköltözésre, vagyis a leválásra. Aki ennek tudatában van, az a személy érti, miért van erre szükség. Aki nincs tudatában, annak komoly problémákat okoz.

A párkapcsolata, a gyermekeivel való kapcsolata és a személyisége is megszenvedi ezt a dolgot. Amennyiben felismered magadnál, hogy hasonló helyzetben vagy, akkor

keress meg a megadott számon, segítek, ha ilyen problémád van!

Virág

„A lélek útján haladva találom meg a történeteimet.”

A mindennapi élet rezdüléseiről és a belső fejlődés útjáról írok. Értek az önreflexióhoz, az érzelmi minták felismeréséhez és személyes tapasztalatok elemzéséhez. Blogjaim az önismeretről, a hétköznapi helyzetek lelki hátteréről és az inspiráció kereséséről szólnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

Összes blogbejegyzés
A hányás és a hasmenés
Virág
2026. január 15.
Szerző: Virág
A hányás és a hasmenés gyakran együtt jelentkezik, és bár sokszor hirtelen, ijesztően tör ránk, a legtöbb esetben a szervezet természetes védekező reakciójáról van szó. Ezek a tünetek arra szolgálnak, hogy a test minél gyorsabban megszabaduljon a káros anyagoktól,...
A fagy arca
Virág
2026. január 14.
Szerző: Virág
A fagy az egyik legősibb és legerőteljesebb természeti jelenség, amely évszázadok óta alakítja az ember és a természet kapcsolatát. Megjelenése egyszerre látványos és kíméletlen: a levegő lehűlésével megállítja a növekedést, megkeményíti a talajt, jéggé változtatja...
A termálvizek hatása
Virág
2026. január 11.
Szerző: Virág
A termálvizek évezredek óta különleges szerepet töltenek be az emberi kultúrákban. Már az ókori civilizációk is felismerték, hogy a föld mélyéből feltörő, ásványi anyagokban gazdag meleg vizek nem csupán a tisztálkodást szolgálják, hanem mélyreható hatással vannak a...
Az ismétlődő minták mögött
Virág
2026. január 10.
Szerző: Virág
A szerelem az egyik legerősebb emberi tapasztalat, ugyanakkor az egyik legbonyolultabb is. Nem csupán érzelmekről és vonzalomról szól, hanem mély belső folyamatokról, amelyek gyakran tudattalanul irányítják a döntéseinket. Sokszor tapasztaljuk, hogy bizonyos típusú kapcsolatok...
06 90 900 938
Hívjon most!