AZ ÁLMOK VILÁGA

2021. május 29.
Szerző: Virág
AZ ÁLMOK VILÁGA

A régi tudományos kézikönyvekben minduntalan elhangzik az a kijelentés, hogy az álmok másodpercek alatt elillannak, és az álomélményben villámgyorsan lezajlanak látszólag hosszú folyamatok. Az alvás könben készített EEG segítségével meg lehet cáfolni azt az évtizedek során hagyományossá vált tézist, miszerint az álmok csak a másodperc tört részéig tartanak, igy az álmok során egyfajta “ időzsugoritás” zajlik le. Valójában egy álom 10-35 percig tart, és három-hat álomperiódusban többször is visszatér egyetlen éjszaka alatt. A kisérletek során a legrövidebb szándékosan megszakitott álomszakasz 3, a leghosszabb pedig 65 percig tartott. Minden álom során jelentkeznek azok a gyors szemmozgások, a szem az álom történésének irányába mozog, és egyértelműen bizonyítja, hogy a vizsgált személy álmodik. Mindeközben kiderült, hogy az alvás legmélyebb stádiumában nyilnánvalóan nem álmodik. Az álom lelki élmények folyamata alvás közben, az agyban zajló szellemi történés-gyakran felidézhető-kefejeződése az alvás állapotában.

Virág

„A lélek útján haladva találom meg a történeteimet.”

A mindennapi élet rezdüléseiről és a belső fejlődés útjáról írok. Értek az önreflexióhoz, az érzelmi minták felismeréséhez és személyes tapasztalatok elemzéséhez. Blogjaim az önismeretről, a hétköznapi helyzetek lelki hátteréről és az inspiráció kereséséről szólnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

Összes blogbejegyzés
A hányás és a hasmenés
Virág
2026. január 15.
Szerző: Virág
A hányás és a hasmenés gyakran együtt jelentkezik, és bár sokszor hirtelen, ijesztően tör ránk, a legtöbb esetben a szervezet természetes védekező reakciójáról van szó. Ezek a tünetek arra szolgálnak, hogy a test minél gyorsabban megszabaduljon a káros anyagoktól,...
A fagy arca
Virág
2026. január 14.
Szerző: Virág
A fagy az egyik legősibb és legerőteljesebb természeti jelenség, amely évszázadok óta alakítja az ember és a természet kapcsolatát. Megjelenése egyszerre látványos és kíméletlen: a levegő lehűlésével megállítja a növekedést, megkeményíti a talajt, jéggé változtatja...
A termálvizek hatása
Virág
2026. január 11.
Szerző: Virág
A termálvizek évezredek óta különleges szerepet töltenek be az emberi kultúrákban. Már az ókori civilizációk is felismerték, hogy a föld mélyéből feltörő, ásványi anyagokban gazdag meleg vizek nem csupán a tisztálkodást szolgálják, hanem mélyreható hatással vannak a...
Az ismétlődő minták mögött
Virág
2026. január 10.
Szerző: Virág
A szerelem az egyik legerősebb emberi tapasztalat, ugyanakkor az egyik legbonyolultabb is. Nem csupán érzelmekről és vonzalomról szól, hanem mély belső folyamatokról, amelyek gyakran tudattalanul irányítják a döntéseinket. Sokszor tapasztaljuk, hogy bizonyos típusú kapcsolatok...
06 90 900 938
Hívjon most!