AZ OSTOBA SZÜLŐ tiltja, vagy prédikációval próbálja önnön képére torzítani gyermekét. A bölcs ezzel szemben meghallgatja, és csak akkor szólal meg, amikor kérdezik.
NINCS NEHEZEBB a csöndnél, jól tudom-, amikor látjuk, hogy fiunk, vagy lányunk a mi hibáinkat készül elkövetni-, de ha valóban szeretnénk segíteni neki, ki kell várni amig megkérdezi a véleményünket.
HOGY MIÉRT? Mert a gyerek nem ostoba. Csak gyerek. É s a szerelem éppúgy elveszi az eszét, mint a miénket.
HA NEM VÁRJUK MEG, amíg gyermekünk felénk fordul, a legjobb tanács is lepattan róla. Minél inkább ráerőltetjük magunkat, annál inkább elfordul tölünk s bizony, egyszer csak azt vesszük észre, hogy amikor megkérdezzük, mi történt vele, válasza mindig csak annyi lesz: “ SEMMI”. Ha azonban sikerül kivárnunk, míg kíváncsi lesz ránk, nyert ügyünk van. Márpedig minél inkább érzi a szabadságot, annál hamarabb lesz kíváncsi a gondolatainkra.
EGY FIATALEMBERNEK a lehetőség érzése a legfontosabb, az állapot, amelyben Ő rakhatja le önnön felfogásával élete útjának sarokkőveit. Ha valóban szeretjük ŐT, ébernek kell lennünk, hogy amikor kéri támogathassuk.
SOSE FELEDJÜK: A MI DOLGUNK AZ, HOGY A GYERMEKÜNK MELLETT LEGYÜNK, NEM PEDIG AZ, HOGY HELYETTE ÉLJÜNK!!!!
„A lélek útján haladva találom meg a történeteimet.”
A mindennapi élet rezdüléseiről és a belső fejlődés útjáról írok. Értek az önreflexióhoz, az érzelmi minták felismeréséhez és személyes tapasztalatok elemzéséhez. Blogjaim az önismeretről, a hétköznapi helyzetek lelki hátteréről és az inspiráció kereséséről szólnak.
