Alvás paralízis

2023. június 10.
Szerző: Virág
Alvás paralízis

Az alvásparalízis egy elég ijesztő dolog tud lenni, főleg ha az ember egyedül van.

Velem is megtörtént párszor, soha nem felejtem el. Feküdtem egy ágyon, éreztem, hogy nem tudok mozogni, lebénultam, csak a szememet tudtam mozgatni. Borzalmas volt.

Majd láttam egy csuklyás alakot, aki közeledett felém, teljesen az arcomba mászott. Sikítani akartam de nem tudtam, majd el is tűnt. Azóta azt az arcot elfeledni nem tudtam.

Kicsit mesélek róla hogy mi is ez:

Ez egy bénulási állapot, az emberek 50%-a éli át. Segítek, íme néhány dolog, ami segít abban, hogy tudd, alvásparalízised van, vagy volt.

•Legtöbbször, sőt szinte mindig, akkor van mikor elalszol, vagy felébredsz.

•Sokszor hallucinálsz is, oda képzelsz dolgokat.

•Nem tart olyan sokáig mint hiszed, én is azt gondoltam hogy 2-3 órás volt az enyém, pedig mindössze 2-3 perc volt.

•Akkor is lehet alvásparalízised, sőt rájátszik, ha keveseket alszol. Hisz akkor az agyad is és a tested is elfárad.

•Bárkivel megtörténhet. Nekem ami elmulasztotta, és lassan már 2 éve nem volt, és nagymamám segíttetett ebben. Egy fehér tálba mézet raktam, betettem az ágyam alá körbe szórva sóval. Azóta nem történt velem ilyen.

Virág

„A lélek útján haladva találom meg a történeteimet.”

A mindennapi élet rezdüléseiről és a belső fejlődés útjáról írok. Értek az önreflexióhoz, az érzelmi minták felismeréséhez és személyes tapasztalatok elemzéséhez. Blogjaim az önismeretről, a hétköznapi helyzetek lelki hátteréről és az inspiráció kereséséről szólnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

Összes blogbejegyzés
A hányás és a hasmenés
Virág
2026. január 15.
Szerző: Virág
A hányás és a hasmenés gyakran együtt jelentkezik, és bár sokszor hirtelen, ijesztően tör ránk, a legtöbb esetben a szervezet természetes védekező reakciójáról van szó. Ezek a tünetek arra szolgálnak, hogy a test minél gyorsabban megszabaduljon a káros anyagoktól,...
A fagy arca
Virág
2026. január 14.
Szerző: Virág
A fagy az egyik legősibb és legerőteljesebb természeti jelenség, amely évszázadok óta alakítja az ember és a természet kapcsolatát. Megjelenése egyszerre látványos és kíméletlen: a levegő lehűlésével megállítja a növekedést, megkeményíti a talajt, jéggé változtatja...
A termálvizek hatása
Virág
2026. január 11.
Szerző: Virág
A termálvizek évezredek óta különleges szerepet töltenek be az emberi kultúrákban. Már az ókori civilizációk is felismerték, hogy a föld mélyéből feltörő, ásványi anyagokban gazdag meleg vizek nem csupán a tisztálkodást szolgálják, hanem mélyreható hatással vannak a...
Az ismétlődő minták mögött
Virág
2026. január 10.
Szerző: Virág
A szerelem az egyik legerősebb emberi tapasztalat, ugyanakkor az egyik legbonyolultabb is. Nem csupán érzelmekről és vonzalomról szól, hanem mély belső folyamatokról, amelyek gyakran tudattalanul irányítják a döntéseinket. Sokszor tapasztaljuk, hogy bizonyos típusú kapcsolatok...
06 90 900 938
Hívjon most!