Gondoljunk a természetre. Emberekként gyakran hajlamosak vagyunk elvenni, de adni nehezen megy. Sokunknak pozitív a kapcsolata a természettel, de nem mindannyian értjük meg, hogy meg kell őriznünk azt a jövő generációk számára. Bolygónk erőforrásai nem kimeríthetetlenek. A jövő generációi is szeretnének fűben futni, almát szedni, és látni, hogyan élnek az állatok a természetben.
Gondatlanságunkban pocsékoljuk a vizet, szennyezzük a levegőt, és olyan dolgokat dobálunk el, amelyek évtizedekig, sőt, évszázadokig sem bomlanak le a természetben. A gyermekeknek nem tanítjuk meg eléggé, hogy semmit sem szabad kidobni a szabadba.
Gyakran látni, hogy egy gyerek műanyag palackból iszik, majd könnyedén eldobja. Talán abban bízik, hogy valaki más majd rendet tesz utána. De ne felejtsük el, ha mi nem takarítjuk el, akkor senki más sem fogja. Ne hagyjuk figyelmen kívül azt az egyszerű, de fontos igazságot, hogy a természetért való felelősség mindannyiunk feladata, és minden egyes tettünk számít az ökológiai egyensúly fenntartásában.
„A lélek útján haladva találom meg a történeteimet.”
A mindennapi élet rezdüléseiről és a belső fejlődés útjáról írok. Értek az önreflexióhoz, az érzelmi minták felismeréséhez és személyes tapasztalatok elemzéséhez. Blogjaim az önismeretről, a hétköznapi helyzetek lelki hátteréről és az inspiráció kereséséről szólnak.
