Esős, borús nap révén hajlamos vagyok elgondolkodni a világ dolgain! Így van ez a mai napon is. Felmerült bennem az a kérdés hogy hova, kinek fektetek be nap mint nap a saját erőmből, a saját erőmet?
– a családomba, a háztartási munkákba, főzés, mosás, takarítás, ablaktisztítás, rendrakás,
– a feleségembe, férjembe, figyelmesség, megértés, meghallgatás, együttérzés,
– munkahelyemen a napi feladatokba, a főnökeim, a kollégákkal való kommunikációba,
– különböző helyeken, intézményekben, közlekedés, vásárlás, ügyintézés bonyolításába,
– kirándulásokba, barátokkal való közös elfoglaltságokba, egyéb szórakozásokba.
És rájövök, hogy mindenkinek mindent biztosítok, megteszek, ami tőlem telik, mégis hiányzik valami, nem vagyok elégedett, pedig mindent megtettem!
És ekkor rájövök, hogy önmagamat kihagytam! Mindent magam elé helyeztem és ez okozza a hiányérzetet.
Igenis szükség van ÉN-időre! Legyen az olyan elfoglaltság, amikor saját magamba fektetek be erőt, energiát és időt! Testünk, lelkiségünk meghálálja! Általa nő az önbizalmunk, erősebbek, egészségesebbek, boldogabbak leszünk!
„A lélek útján haladva találom meg a történeteimet.”
A mindennapi élet rezdüléseiről és a belső fejlődés útjáról írok. Értek az önreflexióhoz, az érzelmi minták felismeréséhez és személyes tapasztalatok elemzéséhez. Blogjaim az önismeretről, a hétköznapi helyzetek lelki hátteréről és az inspiráció kereséséről szólnak.
