Semmi sem tesz minket boldogabbá, mint az elégedett ügyfelek. Olvassa el bátran ügyfeleink tapasztalatait, mielőtt úgy dönt, hogy felhív minket
Andi véleménye szerint Marcsi:
Állandó visszatérő vagyok Marcsihoz és eddig még nem csalódtam, nyugodtan mondhatom, hogy legfőbb bizalmasom. A kártyája valóban nagyon működik, ezt tanúsíthatom, a tanácsai pedig mindig előre mutatóak.
Balázs véleménye szerint Karolina:
Munkahely váltásban kértem segítséget. Volt vesztenivalóm, tanácstalan voltam. Örök hálával tartozom, hogy rá hallgattam. A lapok mögé lát!
Enyedi Csilla véleménye szerint Martina:
Martina egy végletekig kedves és segítőkész hölgy! Mikor elkezdtünk beszélgetni még teljes mértékben zaklatott volt a lelki világom. De hála a bátorító és pozitív szavainak a hívás végére megkönnyebbült a lelkem. Felszabadultabb lettem! Most várom, hogy beteljesüljön a jóslata, ami pozitív volt. Ajánlani tudom csak mindenkinek!
Mercédesz véleménye szerint Barbara:
Köszönöm szépen a beszélgetést és az útbaigazítást. Már tudok kihez fordulni!! Mindent elmondtál rólam amit nem is tudhatnál.
Beszélünk még!
Zsófi véleménye szerint Krisztina:
Krisztina jósnővel többször is beszéltem az egészségi állapotomról, szerelmi életemről és a jövőről. Hihetetlen tudása van. Mindent elég tű pontosan mondott el. Én szívből ajánlom őt mindenkinek.
Adrien véleménye szerint Marcsi:
Párkapcsolati problémával fordultam Marcsihoz. Türelmes és valóban nagyon remek jósnő, olyan szinten mondta el nekem, hogy mi vár rám, hogy az döbbenet. Ez kb. három hete volt. Ma látom, hogy minden szava igaznak bizonyult. Ezek után azt gondolom, a tanácsait is érdemes megfogadom. Csak ajánlani tudom!
Vörös szilvia véleménye szerint Ancsa:
Kedves Ancsa! Nagyon örültem, hogy beszélhetünk kedden. Sok mindent meg tudtam arról az emberről, akit kedveltem! Remélem minél hamarabb túl tudom tenni magam a csalódáson. Ő nem szeretett, csak kihasznált. Örülök, hogy hallotam, mert a szavai vígaszt nyújtottak számomra. Köszönöm szépen. Szép napot kedves Ancsa!!!!! Remélem az univerzum meg adja nekem is hogy boldog legyek!
Kata véleménye szerint Karolina:
Először beszéltem vele, de keresni fogom még.
Szalai Krisztina véleménye szerint Martina:
Kedves Martina! Nagyon köszönöm a jóslást. Nagyon érdekes és hasznos volt. A tanácsokat megfogadom. Remélem, minden beválik. Majd elmondom Önnek. Üdvölettel és köszönettel: Mirjam
Kitti véleménye szerint Barbara:
Mindenkinek ajánlom. Amit mond, az egytől egyig fedi a valóságot. Teljesen belelát mindenbe. Többször kerestem már és mindig segített. Amikor jósolt beleborzongtam, olyan voltam előtte mint egy nyitott könyv.
Andrea véleménye szerint Krisztina:
Krisztina jösnővel már többször beszéltem a szerelmi életemmel kapcsolatban. Mindent nagyon pontosan lát, hihetetlen képességekkel rendelkezik. Amit mond, az be is következik és nagyon jól látja a helyzetet. A legjobb a mostaniak közül. Foglak még keresni. Köszönöm és szívből ajánlom mindenkinek!
Beáta véleménye szerint Marcsi:
Tegnap késő este hívtam Marcsit. Minden kérdésemre választ kaptam és sok biztatást. Rendezetlen most a magánéletem és jókor jött a támogatás, és az, hogy megtudtam, nem reménytelen a helyzetem. Marcsi kedves volt és türelmes, hálát adtam az égnek, hogy találkoztam vele! Kedves Marcsi! Azt kívánom, hogy neked is teljesüljön minden kívánságod!
Szalai Krisztina véleménye szerint Ancsa:
Drága Ancsám! Köszönöm szépen a jóslatot. Sok mindent megtudtam. Köszönöm. Mirjam.
Gábor véleménye szerint Barbara:
Nagyon szépen köszönöm neked az elmondottakat, ez valami hihetetlen ahogy beszéltél rólunk! Hihetetlen.
Dávid véleménye szerint Krisztina:
Szakítottam a párommal és nagyon szomorú voltam. Felkerestem Krisztinát, aki mondta, hogy ne aggódjak, 1 héten belül visszakapom a páromat. Egy hét sem telt el és a párom valóban vissza jött hozzám. Krisztina nagyon boldog vagyok, köszönöm a segítséget.
Ernő véleménye szerint Marcsi:
Munkával kapcsolatos kérdéssel fordultam Marcsihoz a múlt héten. A tanácsát megfogadtam és remekül jártam vele. Igazi, empatikus jósnő, aki úgy ad tanácsot, hogy közben emberséges és nagyon kedves, vidám is! Csak ajánlani tudom!
Krisztina Szalai véleménye szerint Ancsa:
Ancsa egy tündéri, édes jósnő! Kitalál mindent. Még azt is észrevette, hogy van bennem némi jós-képesség. (Ezt már más jósnő is kérdezte. De mondtam, hogy: -Nem hiszen akkor nem kérdezgetnék. Ancsát csak ajánlani tudom mindenkinek. Szeretettel. Mirjam.
Majci véleménye szerint Barbara:
Csak ajànlani tudom mindenkinek, segítőkész csaj :)
Petra véleménye szerint Krisztina:
Krisztina jósnő egy nagyon kedves, őszinte, tiszta lélek. Mindent tűpontosan lát, hihetetlen képességekkel rendelkezik. Nekem mindig bejön, amit mond. Ha tehetitek, vegyétek fel vele személyesen is a kapcsolatot, megéri.
Brigitta véleménye szerint Marcsi:
Tegnap este negyedjére kerestem meg Marcsit. Neki valóban beszél a kártya, minden szava igaz!
Állandó visszatérő vagyok Marcsihoz és eddig még nem csalódtam, nyugodtan mondhatom, hogy legfőbb bizalmasom. A kártyája valóban nagyon működik, ezt tanúsíthatom, a tanácsai pedig mindig előre mutatóak.
Munkahely váltásban kértem segítséget. Volt vesztenivalóm, tanácstalan voltam. Örök hálával tartozom, hogy rá hallgattam. A lapok mögé lát!
Martina egy végletekig kedves és segítőkész hölgy! Mikor elkezdtünk beszélgetni még teljes mértékben zaklatott volt a lelki világom. De hála a bátorító és pozitív szavainak a hívás végére megkönnyebbült a lelkem. Felszabadultabb lettem! Most várom, hogy beteljesüljön a jóslata, ami pozitív volt. Ajánlani tudom csak mindenkinek!
Köszönöm szépen a beszélgetést és az útbaigazítást. Már tudok kihez fordulni!! Mindent elmondtál rólam amit nem is tudhatnál. Beszélünk még!