Igen. És nem csak „lehet”, hanem szabad és jogos.
Egy kutya nem „csak egy állat”. Ő a reggeli rutin része, a hazaérkezés öröme, a csendes társ a kanapén, a séta közbeni levegővétel. Aki átélt már ilyet, tudja: a kapcsolat mély, valódi, kötődésen alapul. Amikor elveszítjük, nem pusztán egy háziállatot veszítünk el, hanem egy napi jelenlétet, egy feltétel nélküli szeretetet, egy darab stabilitást az életünkből.
Sokan mégis zavarban érzik magukat. „Hiszen csak egy kutya volt” – mondják mások. De a gyász nem rangsorolható. A szív nem statisztikák alapján működik. A kötődés erőssége számít, nem az, hogy az elvesztett társ két lábon járt-e vagy négyen.
Nyíltan gyászolni azt jelenti, hogy nem szégyelled a könnyeidet. Hogy kimondod a nevét. Hogy megosztasz róla egy képet. Hogy beszélsz róla, amikor hiányzik. Ez egészséges. A gyász elfojtása gyakran hosszabb és fájdalmasabb folyamatot eredményez. A kimondott fájdalom viszont lassan gyógyulni kezd.
A 73 éves korodban – amikor már sok veszteséget megéltél – talán még erősebb lehet a kötődés egy kutyához. Ő ritmust ad, jelenlétet, mozgást, célt. Az elvesztése ezért mélyebben érinthet, mint mások gondolnák. És ez teljesen rendben van.
Ha szeretnél, lehet kis rituálét tartani: gyertyát gyújtani, elültetni egy virágot az emlékére, készíteni egy kis albumot róla. A szeretet nem szűnik meg attól, hogy a fizikai jelenlét igen. A kapcsolat formát vált – emlékké, történetté, mosollyá egy-egy régi sztorinál.
Szóval igen. Gyászolj. Nyíltan. Méltósággal. Szeretettel.
Az, aki ennyire tud szeretni egy kutyát, gazdag ember. ?
„Fedezd fel a szeretet és a kapcsolatok titkait.”
Blogjaim a szerelem, a kapcsolatok és a párkapcsolatok világát járják körbe. Írásaimban gyakran foglalkozom krízisek kezelésével, elengedéssel és azzal, hogyan lehet egy kapcsolatot helyreállítani és újraépíteni. Minden bejegyzés útmutatást és inspirációt nyújt.
