Találd meg Önmagad

2020. július 1.
Szerző: Barbara
Találd meg Önmagad

Elég körül néznünk csak saját környezetünkben; egyre nagyobb az elégedetlenség, zavarodottság, kilátástalanság, a félelem és a boldogtalansággal teli lemondás. Sokan még saját életünkben is megtapasztalhatjuk ezeket a számunkra kellemetlen érzéseket, amiktől mindenképp szabadulni szeretnénk, de minél inkább akarjuk, annál kevésbé sikerül. Olyan, mint ha az egész világ felesküdött volna ellenünk; azt érezhetjük, akármit is teszünk, a végeredmény általában jelentősen eltér attól, amire számítottunk. Sőt, talán még rosszabb helyzetbe kerülünk, mint amiben voltunk, és az egész életünk kezd ahhoz hasonlítani, mint ha egy mocsárba ragadva kapálóznánk.

Miután már minden racionalitásunk csődöt mondott, egyik alternatíva lehet a spiritualitás, ami segíthet szélnek ereszteni régi, berögzött szokásainkat, és egy teljesen más fajta életszemlélettel fordulhatunk önmagunk és mások felé, a világ felé. Mi értelme volna ragaszkodni ahhoz, ami nem működik, ami csak megkeseríti, vagy legjobb esetben is elviselhetőbbé teszi az életünket?  A folyamatos GONDolkodás helyett érdemes megtanulnunk a LÉLEKkel látni, így különbséget téve az igazán értékes és az értéktelen között.

Aki egyszer elindul ezen az ösvényen, az biztos, hogy az út során egyre nagyobb késztetést érez majd magában, hogy tovább menjen. Persze nem kizárt, hogy séta közben a fénykereső ember találkozik olyanokkal, akik kevésbé szimpatikusak számára, vagy olyan állításokkal, amik távol állnak az ő pillanatnyi belső igazságától, de ezek mind megtaníthatják őt valamire, ha felismeri ezekben a találkozásokban rejlő lehetőségeket. Sokszor többet adnak nekünk ezek a találkozások, mint amit a legközelebbi szeretteinktől kaphatunk, mert esélyt kapunk általuk a lelki fejlődésre, a megvilágosodásra.     Természetesen a szívünknek kellemes találkozások és élmények is fontosak, hiszen új erőt adnak további utunkhoz, de az igazi változások mindig a váratlanban, illetve a „kevésbé vártban” rejlenek.

Van, hogy megállunk egy kicsit bámészkodni ezen a mágikus úton, mert éppen nagyon tetszik, amit látunk, de időnként olyan érzésünk is lehet, hogy jó lenne futva letudni az egész távot. Az igazi szépsége azonban ennek az Útnak mindig a jelen pillanata, amit ha kellő bölcsességgel fogadunk magunkba, végtelen békével ajándékozhat meg bennünket, és embertársainkat is.

Barbara

„Fedezd fel önmagad és az energiák világát.”

Blogjaimban a spiritualitás útját járom, és tapasztalataimat, gondolataimat osztom meg a mindennapokhoz. Írásaim a belső harmóniáról, önismeretről, párkapcsolatokról és az élet útvesztőiben való eligazodásról szólnak, inspirációt és útmutatást nyújtva olvasóimnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

OLVASS EL MINDENT
A kimondott szavak spirituális hatása
Barbara
2026. április 14.
Szerző: Barbara
Előfordult már, hogy valaki mondott egy mondatot, és az hosszú ideig veled maradt? Ezek a szavak gyakran váratlanul hangzanak el, mégis mély hatást gyakorolnak. A spiritualizmus szerint a szavak különleges erővel bírhatnak. Egy egyszerű mondat is új gondolatokat indíthat...
A különleges helyek spirituális hatása
Barbara
2026. április 13.
Szerző: Barbara
Előfordul, hogy egy helyhez különösen erős kötődést érzünk. Akkor is visszagondolunk rá, ha csak rövid időt töltöttünk ott. Ez az érzés sokakat meglep. A spiritualizmus szerint bizonyos helyek különleges hatással lehetnek ránk. Egy város, egy utca vagy egy táj mély...
A kis jelek spirituális szerepe
Barbara
2026. április 12.
Szerző: Barbara
Sokszor nem nagy események változtatják meg az életünket, hanem apró pillanatok. Egy rövid beszélgetés, egy váratlan találkozás vagy egy egyszerű gondolat is új irányba terelhet bennünket. A spiritualizmus szerint ezek az apró események különleges jelentőséggel...
Váratlan beszélgetés spirituális értelme
Barbara
2026. április 11.
Szerző: Barbara
Előfordul, hogy egy hétköznapi beszélgetés különösen mély hatást gyakorol ránk. Egy rövid találkozás vagy egy spontán beszélgetés után úgy érezzük, hogy valami megváltozott bennünk. Ezek a pillanatok gyakran váratlanul történnek. A spiritualizmus szerint az ilyen...
06 90 900 938
Hívjon most!
23