Közelgő tavaszi nagytakarítás

2024. február 25.
Szerző: Ancsa
Közelgő tavaszi nagytakarítás

Na most ami azt illeti, február végét írjuk, hamarosan érkezik március és márciussal, majd a tavaszi is bevállalnék. Azt gondolom, hogy most már az évszakok nem olyan áttetszőek, mint régen voltak. Szinte egymást fedik és télből mondhatni megyünk a nyárba, bár ugye nagyon tél sincs, hiszen már nincsenek azok a megszokott drasztikus téli idők, amik kifejezetten. Nagy havazás mínusz fokok, akár nagyobb mínuszok is jelentkeznek, sokkal inkább egy enyhe télies vagy télnek mondott őszies időjárást élünk meg a télből. Nos, mindezek mellett azt kell mondanom, hogy közeleg a tavaszi nagytakarítás. Nem csak a lakásban nem csak az udvaron, nem csak a garázsban, hanem az embernek a lelkében is el kell kezdeni a tavaszi nagytakarítást. Mindenféleképpen ajánlom, hogy szedjük össze magunkat és nyissunk az új év és az új tavasz felé pontosan amiatt, hogy akár egy új emberi kapcsolat egy új ismeretség be tudjon férni azokat a nem kívánatos embereket, akik nem szükségesek számunkra. Mindenféleképpen próbáljuk meg kiszűrni.

Ancsa

„Találd meg az utadat a spirituális harmóniához.”

Blogjaimban a spirituális tanácsadás áll a középpontban: angyali és fehérmágusi tapasztalataimmal segítek eligazodni az élet útvesztőiben. Írásaim a párkapcsolatokról, szerelmi kötésekről és az elengedés gyógyító folyamatáról szólnak, inspirációt nyújtva mindennapjaidhoz.

Legutóbbi blogbejegyzések

OLVASS EL MINDENT
06 16 777 333
Hívjon most!
AJÁNLAT