Vajákos

A vajákos kifejezés a magyar népnyelvben olyan személyt jelöl, aki természetfeletti erejével, mágikus szertartásokkal, rontásokkal, jóslással vagy éppen titokzatos gyógymódokkal avatkozik be az emberek életébe.
A szó hallatán sokaknak a witcher (például Ríviai Geralt) ugrik be a popkultúrából, de a valódi magyar néprajzi gyökerek sokkal közelebb állnak a falusi javasasszonyokhoz, kuruzslókhoz és mágusokhoz.

Kire mondják és miért?
A vajákos jelzőt azokra a közösség peremén élő, különc figurákra aggatták, akikről azt feltételezték, hogy értenek a szemmel veréshez, a rontáslevételhez, az elveszett tárgyak megtalálásához vagy a jövő megjövendöléséhez.
Maga a szó a bájol, bájolás kifejezésekből ered, amely a régi magyar nyelvben varázslást, igézést jelentett.
A hangtani változások során ebből alakult ki a bájoló, bájákos, majd végül a vajákos forma.
Azért mondták ezt rájuk, mert a hétköznapi emberek számára érthetetlen, „titkos tudomány birtokosai” voltak, akik rítusaik során gyakran használtak gyógynövényeket, ráolvasásokat és különféle bűbájos eszközöket

Kik a vajákosok a magyar néphitben?
A magyar népi kultúrában a vajákosok nem alkotnak egységes csoportot, szerepük és megítélésük rendkívül kettős volt. 

Javasok és füvesemberek:
Ők voltak a közösség nem hivatalos orvosai. Kiválóan ismerték az erdők-mezők patikáját, gyógyteákat főztek, sebeket kötöztek, és csontot tettek helyre. Tevékenységüket a közösség hasznosnak tartotta, és gyakran fordultak hozzájuk, ha a hivatalos orvos elérhetetlen vagy megfizethetetlen volt.

Bűbájosok és boszorkányok:
Ők a vajákosok sötétebb oldala.
A néphit szerint képesek voltak rontást hozni a szomszéd tehenére, elapasztani a tejet, vagy szerelmi kötést helyezni valakire. Tevékenységüket félelem és tisztelet övezte.

Hogyan ismerhetjük fel őket?
A néphit szerint a vajákosokat mind külső, mind belső (viselkedésbeli) jegyek alapján azonosítani lehetett a faluközösségben.

Testi és fizikai ismertetőjegyek:
A vajákosnak született embereket gyakran már a születésük pillanatában fel lehetett ismerni.
Úgy tartották, hogy aki foggal, hat ujjal (táltosjegy) vagy burokban született, az eleve elrendeltetett a természetfeletti tudásra. Idősebb korukban a vajákosokat gyakran írták le átható, szúrós tekintetű, mélyen ülő szemű emberekként, akik képesek voltak egyetlen nézéssel „megbabonázni” a másikat.

Különc életmód:
Ritkán éltek a falu központjában. Házuk általában a település szélén, erdők közelében vagy magányos tanyákon állt. Kerülték a felesleges társasági érintkezést, maguknak való, szótlan emberek voltak. Házukban gyakran száradtak furcsa gyógynövények, állati csontok vagy különös folyadékkal teli üvegcsék.

Szokatlan szokások:
Gyakran beszéltek magukban, vagy suttogtak érthetetlen szavakat (ráolvasások, imák). Sokan közülük éjszaka vagy bizonyos holdfázisok idején járták a természetet, hogy begyűjtsék a varázserejűnek hitt növényeket, például a nadragulyát vagy a mályvát.
Összességében a vajákos a magyar kultúra egy olyan izgalmas, archaikus alakja, aki a racionális gyógyítás és a misztikus mágia határvonalán egyensúlyozott, és akinek emléke mindmáig él a mesékben, legendákban és a fantasy irodalomban. 

Lilien