Tükör mágia

2023. október 15.
Szerző: Barbara
Tükör mágia

Alapvetően nagyon sokan félnek a tükörből és a tükör mágiától pedig ami azt illeti, nem kell félni, hiszen a tükör mágiával nagyon sok pozitívumot is el lehet érni. Nem csak negatív dolgokat. Bár nagyon sokan azt hiszik, hogy mivel a tükör egy átjáró azért csak negatív dolgokat lehet vele előidézni. Alapvetően egyáltalán nem csak negatív dolgokra alkalmazandó egy tükör mágia, mert ha például azt vesszük, hogy segíthetünk vele, olyan pozitív dolgok elérésében a fizikális sík tekintetében, mint például védelmet tudsz kérni, illetve adni tükör mágia segítségével. Arról meg már szó se essék, hogy szerencsét is tudsz vele készíteni más embernek, vagy akár saját magadnak is, hogyha úgy érzed, hogy hanyatlik a szerencséd. Vagy éppenséggel javíthatod az egészségügyi állapotodat is, de ez mindenféleképpen hozzáértő szakember által működőképes dolog.

Barbara

„Fedezd fel önmagad és az energiák világát.”

Blogjaimban a spiritualitás útját járom, és tapasztalataimat, gondolataimat osztom meg a mindennapokhoz. Írásaim a belső harmóniáról, önismeretről, párkapcsolatokról és az élet útvesztőiben való eligazodásról szólnak, inspirációt és útmutatást nyújtva olvasóimnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

OLVASS EL MINDENT
A kimondott szavak spirituális hatása
Barbara
2026. április 14.
Szerző: Barbara
Előfordult már, hogy valaki mondott egy mondatot, és az hosszú ideig veled maradt? Ezek a szavak gyakran váratlanul hangzanak el, mégis mély hatást gyakorolnak. A spiritualizmus szerint a szavak különleges erővel bírhatnak. Egy egyszerű mondat is új gondolatokat indíthat...
A különleges helyek spirituális hatása
Barbara
2026. április 13.
Szerző: Barbara
Előfordul, hogy egy helyhez különösen erős kötődést érzünk. Akkor is visszagondolunk rá, ha csak rövid időt töltöttünk ott. Ez az érzés sokakat meglep. A spiritualizmus szerint bizonyos helyek különleges hatással lehetnek ránk. Egy város, egy utca vagy egy táj mély...
A kis jelek spirituális szerepe
Barbara
2026. április 12.
Szerző: Barbara
Sokszor nem nagy események változtatják meg az életünket, hanem apró pillanatok. Egy rövid beszélgetés, egy váratlan találkozás vagy egy egyszerű gondolat is új irányba terelhet bennünket. A spiritualizmus szerint ezek az apró események különleges jelentőséggel...
Váratlan beszélgetés spirituális értelme
Barbara
2026. április 11.
Szerző: Barbara
Előfordul, hogy egy hétköznapi beszélgetés különösen mély hatást gyakorol ránk. Egy rövid találkozás vagy egy spontán beszélgetés után úgy érezzük, hogy valami megváltozott bennünk. Ezek a pillanatok gyakran váratlanul történnek. A spiritualizmus szerint az ilyen...
06 90 900 938
Hívjon most!
23