Testet körül vevő energia

2023. február 25.
Szerző: Barbara
Testet körül vevő energia

Az energiák rendkívül érdekes és csodálatos jelenségek, amelyek nélkül semmi sem létezhetne. Sok ember hisz az energiák létezésében és abban, hogy azok minden működés alapját képezik, ugyanakkor vannak, akik kételkednek ebben. Érdekes módon a tudomány már sok mindent bebizonyított az energia természetéről, és úgy vélem, eljön az az időszak, amikor az is teljes mértékben bizonyítást nyer, hogy az emberi testet körülvevő energia, azaz maga az aura, létező dolog. Az például különböző érzelmi és fizikai állapotokat tükröznek, és egyre több eszköz áll rendelkezésünkre, amelyekkel például aura fotót is készíthetünk. De mi is pontosan az aura? Erről részletesebben szeretnék beszélni, hiszen minden, ami körülvesz minket, legyen az betegség, fájdalom, boldogság vagy szeretet, energiát hordoz, és ezek mind megjelennek az auránk színeiben és mintázataiban.

Barbara

„Fedezd fel önmagad és az energiák világát.”

Blogjaimban a spiritualitás útját járom, és tapasztalataimat, gondolataimat osztom meg a mindennapokhoz. Írásaim a belső harmóniáról, önismeretről, párkapcsolatokról és az élet útvesztőiben való eligazodásról szólnak, inspirációt és útmutatást nyújtva olvasóimnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

OLVASS EL MINDENT
A különleges helyek spirituális hatása
Barbara
2026. április 13.
Szerző: Barbara
Előfordul, hogy egy helyhez különösen erős kötődést érzünk. Akkor is visszagondolunk rá, ha csak rövid időt töltöttünk ott. Ez az érzés sokakat meglep. A spiritualizmus szerint bizonyos helyek különleges hatással lehetnek ránk. Egy város, egy utca vagy egy táj mély...
A kis jelek spirituális szerepe
Barbara
2026. április 12.
Szerző: Barbara
Sokszor nem nagy események változtatják meg az életünket, hanem apró pillanatok. Egy rövid beszélgetés, egy váratlan találkozás vagy egy egyszerű gondolat is új irányba terelhet bennünket. A spiritualizmus szerint ezek az apró események különleges jelentőséggel...
Váratlan beszélgetés spirituális értelme
Barbara
2026. április 11.
Szerző: Barbara
Előfordul, hogy egy hétköznapi beszélgetés különösen mély hatást gyakorol ránk. Egy rövid találkozás vagy egy spontán beszélgetés után úgy érezzük, hogy valami megváltozott bennünk. Ezek a pillanatok gyakran váratlanul történnek. A spiritualizmus szerint az ilyen...
Az első benyomás spirituális jelentése
Barbara
2026. április 10.
Szerző: Barbara
Előfordult már, hogy találkoztál valakivel, és azonnal úgy érezted, mintha már ismernéd? Vagy éppen ellenkezőleg, megmagyarázhatatlan feszültséget tapasztaltál egy teljesen idegen személy közelében. Az ilyen pillanatok sokakat elgondolkodtatnak, mert nehéz logikus...
06 90 900 938
Hívjon most!
23