Mihály Arkangyal

2020. augusztus 21.
Szerző: Barbara
Mihály Arkangyal

A katolikus hagyomány szerint Szent Mihály (Mihály arkangyal, más néven Michael arkangyal) egyike a 7 arkangyalnak, ő a mennyei hadak nagy vezére és győztes harcosa. Ünnepnapja szeptember 29 (a 6. századtól tartják). Jelképe hatalmas kardja, mellyel legyőz minden gonoszt, akaratereje hatalmas, mint ahogyan ő maga is. Isten iránti hűsége megingathatatlan.

A többi főangyalhoz hasonlóan a művészetben általában szárnnyal van ábrázolva, egyházi ruhában (alba, dalmatika vagy pluviláé), vagy harci öltözékben (karddal, pajzzsal és kopjábval), lábánál a legyőzött sárkánnyal (a Sátán megtestesítőjével). Többször ábrázolják mérleggel a kezében, mint a jó és a rossz eldöntésére hivatott személyt, a lelkek mérlegelőjét.

Mihály (Micháél) és Gábor (Gabriél) arkangyal képe megjelenik a magyar Szent Koronán is.

A magyar néphagyományban Szent Mihály ott van a haldoklók mellett, segít itt hagyni a földi világot, átkíséri a lelkeket a túlvilágra. Ehhez a jelenséghez kapcsolódik a Szent Mihály lova elnevezés. Innen a magyar néphagyományban a Göncölszekér másik neve, Szent Mihály szekere, sőt, a Tejút egyik középkori neve Szent Mihály útja.

Neve a héber „mi ká él” = „ki olyan, mint az Isten?” kifejezésből ered. A zsidó és az erre épülő keresztény hagyomány szerint Szent Mihály arkangyal az Istenhez hűséges angyalok vezére, akik Isten oldalán állnak a lázadó angyalok, azaz a gonosz lelkek elleni harcban. Az Istenhez hűséges angyalok jelszava, csatakiáltása: Ki olyan, mint isten?! aminek voltaképpeni értelme ez: Senki sem olyan mint az Isten, vagyis: Isten a leghatalmasabb, ő a győztes, őt kell Úrnak elismerni, őt kell szolgálni.

A név jelentését olykor megpróbálják „Aki olyan, mint az Isten” értelemben magyarázni, ez azonban félreértés. Nyelvileg azért, mert a héber מי< mí> szócskának, mely a név első tagját alkotja, csak kérdő értelme lehet: ki?, kicsoda?; aki-t nem jelenthet (az utóbbit héberül az אשר szócska fejezi ki. ) Tartalmilag pedig azért, mert a bibliai gondolkodástól teljességgel idegen is lenne a mennyei seregek vezérét „olyan, mint az Isten”-nek nevezni, hiszen az Istenhez való hűség lényege ebben a felfogásban épp a tőle való különbözés, neki való alávetettség elfogadása.

Barbara

„Fedezd fel önmagad és az energiák világát.”

Blogjaimban a spiritualitás útját járom, és tapasztalataimat, gondolataimat osztom meg a mindennapokhoz. Írásaim a belső harmóniáról, önismeretről, párkapcsolatokról és az élet útvesztőiben való eligazodásról szólnak, inspirációt és útmutatást nyújtva olvasóimnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

OLVASS EL MINDENT
A kimondott szavak spirituális hatása
Barbara
2026. április 14.
Szerző: Barbara
Előfordult már, hogy valaki mondott egy mondatot, és az hosszú ideig veled maradt? Ezek a szavak gyakran váratlanul hangzanak el, mégis mély hatást gyakorolnak. A spiritualizmus szerint a szavak különleges erővel bírhatnak. Egy egyszerű mondat is új gondolatokat indíthat...
A különleges helyek spirituális hatása
Barbara
2026. április 13.
Szerző: Barbara
Előfordul, hogy egy helyhez különösen erős kötődést érzünk. Akkor is visszagondolunk rá, ha csak rövid időt töltöttünk ott. Ez az érzés sokakat meglep. A spiritualizmus szerint bizonyos helyek különleges hatással lehetnek ránk. Egy város, egy utca vagy egy táj mély...
A kis jelek spirituális szerepe
Barbara
2026. április 12.
Szerző: Barbara
Sokszor nem nagy események változtatják meg az életünket, hanem apró pillanatok. Egy rövid beszélgetés, egy váratlan találkozás vagy egy egyszerű gondolat is új irányba terelhet bennünket. A spiritualizmus szerint ezek az apró események különleges jelentőséggel...
Váratlan beszélgetés spirituális értelme
Barbara
2026. április 11.
Szerző: Barbara
Előfordul, hogy egy hétköznapi beszélgetés különösen mély hatást gyakorol ránk. Egy rövid találkozás vagy egy spontán beszélgetés után úgy érezzük, hogy valami megváltozott bennünk. Ezek a pillanatok gyakran váratlanul történnek. A spiritualizmus szerint az ilyen...
06 90 900 938
Hívjon most!
23