Az első szellem

2021. január 29.
Szerző: Barbara
Az első szellem

Szóval folytatván a történetet, régen nem volt olyan fejlett a világ, így szájhagyomány útján szájról szájra terjedt az, hogy hol van úgynevezett javas asszony, melyik városban lakik, és mennyire jól dolgozik.

Történt egy eset. Nagymamámhoz jött egy néni, hogy annak a nem tudom kicsodája meghalt. Hát nagyon néztem. Mama segítette átjutni a lelkét, amit meg is köszönt a lélek, ami később kiderült.

Elment a néni, és én mamával voltam, együtt is szoktunk aludni. Nos éjszaka felébredtem éjszaka, és sötét volt. Ekkor lehettem kb. 6 éves…. Visszaemlékszem, hogy mama aludt, a villany le volt oltva, tehát tiszta sötét volt a szoba. Viszont nem ketten voltunk bent. Ott volt egy harmadik személy, egészen pontosan egy lélek. Furcsa, hogy nem ilyedtem meg, hiszen nagyon kellemes érzés volt a jelenléte. Azonnal felkeltettem a mamámat, aki nagyon megijedt. De nem a lélektől, hanem attól, hogy én is látom.

Hát itt kezdődött el az én történetem.

Barbara

„Fedezd fel önmagad és az energiák világát.”

Blogjaimban a spiritualitás útját járom, és tapasztalataimat, gondolataimat osztom meg a mindennapokhoz. Írásaim a belső harmóniáról, önismeretről, párkapcsolatokról és az élet útvesztőiben való eligazodásról szólnak, inspirációt és útmutatást nyújtva olvasóimnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

Összes blogbejegyzés
Az energiamezők összeakadása két ember között
Barbara
2026. február 26.
Szerző: Barbara
Előfordul, hogy egy rövid találkozás mélyebb hatást gyakorol ránk, mint egy hosszú kapcsolat. Néha elég néhány perc valaki jelenlétében, és máris fáradtnak, inspiráltnak vagy különösen nyugodtnak érezzük magunkat. A spiritualizmus szerint ilyenkor az energiamezők valódi...
Amikor már nem fáj ugyanaz, ami régen
Barbara
2026. február 25.
Szerző: Barbara
Az ember életében elérkezik egy különös pillanat, amikor észreveszi, hogy valami megváltozott benne. Egy helyzet, amely korábban erős érzelmeket váltott ki, már nem érinti meg ugyanúgy. Egy személy jelenléte, amely egykor meghatározó volt, elveszíti súlyát. Spirituális...
Az el nem élt életek energiája
Barbara
2026. február 24.
Szerző: Barbara
A spiritualitás egyik ritkán emlegetett gondolata az, hogy nemcsak az számít, amit megtapasztalunk, hanem az is, amit valaha majdnem megtettünk. Az el nem élt életek energiája olyan finom réteg, amely a lélekben marad, amikor egy út közel volt, de végül más irányba...
A lélek emlékezete a vízben
Barbara
2026. február 23.
Szerző: Barbara
Sok spirituális hagyomány szerint a víz nemcsak egy fizikai elem, hanem egy finom hordozó, amely képes megőrizni rezgéseket, emlékeket és érzelmi lenyomatokat. Az emberi test nagy része vízből áll, ezért nem meglepő az a gondolat, hogy a lélek tapasztalatai részben ebben az...
06 90 900 938
Hívjon most!