A kezdetek

2021. január 29.
Szerző: Barbara
A kezdetek

Megígértem kedves olvasóimnak, hogy el fogom mesélni nektek azt a történetet, hogy hogy is lettem én az aki vagyok.

Amit mindenképpen fontosnak tartok elmondani, hogy ez a tudás egy rejtett tudás ugyan, de bennem volt. És nagyon köszönöm innen is mesteremnek, aki megtanította nekem ezt az egész “ tudás” irányítását.

Viszont menjünk vissza egy kicsit az időben.

Emlékszem rá, mikor még kicsi voltam, nagyon sokan keresték fel a nagymamámat, édesanyámat az ügyben, hogy az életük milyen irányba fog haladni, meg marad-e mellettük a párjuk, és ha igen, mennyire hűséges. De nem csak ilyen jellegű problémák voltak. Sokan keresték fel őket az egészségük miatt, olyan helyzetekben, amikor már az orvos is nehezen vagy egyáltalán nem tudott rajtuk segíteni.

Nem voltak híresek és elterjedtek, hiszen régen kevésbé volt fejlett a tudomány, média pedig még a lemezjátszó bakelitlemezéből szólt.

Barbara

„Fedezd fel önmagad és az energiák világát.”

Blogjaimban a spiritualitás útját járom, és tapasztalataimat, gondolataimat osztom meg a mindennapokhoz. Írásaim a belső harmóniáról, önismeretről, párkapcsolatokról és az élet útvesztőiben való eligazodásról szólnak, inspirációt és útmutatást nyújtva olvasóimnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

OLVASS EL MINDENT
A kimondott szavak spirituális hatása
Barbara
2026. április 14.
Szerző: Barbara
Előfordult már, hogy valaki mondott egy mondatot, és az hosszú ideig veled maradt? Ezek a szavak gyakran váratlanul hangzanak el, mégis mély hatást gyakorolnak. A spiritualizmus szerint a szavak különleges erővel bírhatnak. Egy egyszerű mondat is új gondolatokat indíthat...
A különleges helyek spirituális hatása
Barbara
2026. április 13.
Szerző: Barbara
Előfordul, hogy egy helyhez különösen erős kötődést érzünk. Akkor is visszagondolunk rá, ha csak rövid időt töltöttünk ott. Ez az érzés sokakat meglep. A spiritualizmus szerint bizonyos helyek különleges hatással lehetnek ránk. Egy város, egy utca vagy egy táj mély...
A kis jelek spirituális szerepe
Barbara
2026. április 12.
Szerző: Barbara
Sokszor nem nagy események változtatják meg az életünket, hanem apró pillanatok. Egy rövid beszélgetés, egy váratlan találkozás vagy egy egyszerű gondolat is új irányba terelhet bennünket. A spiritualizmus szerint ezek az apró események különleges jelentőséggel...
Váratlan beszélgetés spirituális értelme
Barbara
2026. április 11.
Szerző: Barbara
Előfordul, hogy egy hétköznapi beszélgetés különösen mély hatást gyakorol ránk. Egy rövid találkozás vagy egy spontán beszélgetés után úgy érezzük, hogy valami megváltozott bennünk. Ezek a pillanatok gyakran váratlanul történnek. A spiritualizmus szerint az ilyen...
06 90 900 938
Hívjon most!
23