Auraszínek – piros

2023. február 27.
Szerző: Barbara
Auraszínek – piros

Nos ahogyan már említettem az aura nagyon sok féle színt tartalmazhat. Az első színréteg amit megtapasztalhat az mindenképpen a testet körülvevő fehér, azaz a test körül lévő tiszta energia lesz. Ez a fehér vékony fénysáv akkor is megtalálható az ember teste körül, amikor mondjuk negatív energiát tapasztalunk az adott személyen. A következőkben, hogy pontosan milyen összetételű színeket tapasztalunk az pedig attól függ, hogy a személy milyen állapotban van jelenleg energetikailag. Mivel tudjuk, hogy minden energia, így tisztában vagyunk vele, hogy az érzések és a betegségek is megjelennek az asztrális testen is. Tehát amennyiben az auratest tartalmaz piros színt az az ő általa kivetült szeretet illetve szerelem érzetet közvetíti az auralátó számára.

Barbara

„Fedezd fel önmagad és az energiák világát.”

Blogjaimban a spiritualitás útját járom, és tapasztalataimat, gondolataimat osztom meg a mindennapokhoz. Írásaim a belső harmóniáról, önismeretről, párkapcsolatokról és az élet útvesztőiben való eligazodásról szólnak, inspirációt és útmutatást nyújtva olvasóimnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

OLVASS EL MINDENT
A kimondott szavak spirituális hatása
Barbara
2026. április 14.
Szerző: Barbara
Előfordult már, hogy valaki mondott egy mondatot, és az hosszú ideig veled maradt? Ezek a szavak gyakran váratlanul hangzanak el, mégis mély hatást gyakorolnak. A spiritualizmus szerint a szavak különleges erővel bírhatnak. Egy egyszerű mondat is új gondolatokat indíthat...
A különleges helyek spirituális hatása
Barbara
2026. április 13.
Szerző: Barbara
Előfordul, hogy egy helyhez különösen erős kötődést érzünk. Akkor is visszagondolunk rá, ha csak rövid időt töltöttünk ott. Ez az érzés sokakat meglep. A spiritualizmus szerint bizonyos helyek különleges hatással lehetnek ránk. Egy város, egy utca vagy egy táj mély...
A kis jelek spirituális szerepe
Barbara
2026. április 12.
Szerző: Barbara
Sokszor nem nagy események változtatják meg az életünket, hanem apró pillanatok. Egy rövid beszélgetés, egy váratlan találkozás vagy egy egyszerű gondolat is új irányba terelhet bennünket. A spiritualizmus szerint ezek az apró események különleges jelentőséggel...
Váratlan beszélgetés spirituális értelme
Barbara
2026. április 11.
Szerző: Barbara
Előfordul, hogy egy hétköznapi beszélgetés különösen mély hatást gyakorol ránk. Egy rövid találkozás vagy egy spontán beszélgetés után úgy érezzük, hogy valami megváltozott bennünk. Ezek a pillanatok gyakran váratlanul történnek. A spiritualizmus szerint az ilyen...
06 90 900 938
Hívjon most!
23