Utazás

2023. október 28.
Szerző: Ancsa
Utazás

A cigánykártyával a következő lap, amiről szeretnék nektek beszélni, az nem lesz más, mint az utazás lapja. Az, hogy az utazás minősége milyen lesz, azt nem mi határozzuk meg. Főként nagyon sok külső tényező közrejátszik ebben, ezáltal az utazás lap maga egy semleges lap, ami önállóbban. Sem igent sem nemet nem jelenthet. Maga az utazás a cigány kártyában egy olyan időszakot jelképez, amely idő alatt mindenféleképpen változnunk, vagy változtatnunk kell. Lehetséges, hogy a klasszikus utazásra gondol a kártya. Ami helyi változást jelent, tehát a ból b be megyünk, de az is lehet, Hogy kifejezetten a belső egyéniségünk a tulajdonságaink változására sarkall minket a kártyalap és az, hogy kifejezetten melyiket jelenti, azt mindig a jós tudja meghatározni annak tekintetében, hogy mit lát a kártyában és mik a hozzá kapcsolódó lapok.

Ancsa

„Találd meg az utadat a spirituális harmóniához.”

Blogjaimban a spirituális tanácsadás áll a középpontban: angyali és fehérmágusi tapasztalataimmal segítek eligazodni az élet útvesztőiben. Írásaim a párkapcsolatokról, szerelmi kötésekről és az elengedés gyógyító folyamatáról szólnak, inspirációt nyújtva mindennapjaidhoz.

Legutóbbi blogbejegyzések

OLVASS EL MINDENT
06 16 777 333
Hívjon most!
AJÁNLAT