Tisztánlátó vagy? 4. rész

2024. március 13.
Szerző: Ancsa
Tisztánlátó vagy? 4. rész

Tehát alapvetően a tisztánlátás az egy nagyon érdekes dolog, és ahogy már említettem korábban, a tisztán érzés is nagyon sokszor hozzá párosul. Pontosan így működik a következő megállapítás is, miszerint teljesen mindegy, hogy egy adott személlyel szemben ülsz, vagy esetleg csak távol vagy tőle. Viszont amikor beszélgetsz vele, teljesen empatikus vagy irányába átérzed azt amit mond. Nemcsak az, hogy átérzed amit mond, hanem számodra sokkal többet mond egy adott hangsúly vagy hanglejtés vagy maguk a szavak amiket elmond, mint amit ő maga kijelent. Tehát annyira belelátsz az emberbe belelátsz az érzelmi világába. Képes, hogy az elméjéből vagy a szívükből olyan dolgokat megismerni, amiket nem feltétlenül osztanak meg veled.

Ancsa

„Találd meg az utadat a spirituális harmóniához.”

Blogjaimban a spirituális tanácsadás áll a középpontban: angyali és fehérmágusi tapasztalataimmal segítek eligazodni az élet útvesztőiben. Írásaim a párkapcsolatokról, szerelmi kötésekről és az elengedés gyógyító folyamatáról szólnak, inspirációt nyújtva mindennapjaidhoz.

Legutóbbi blogbejegyzések

OLVASS EL MINDENT
Fényfolt megjelenése a falon
Ancsa
2026. április 14.
Szerző: Ancsa
Néha egy apró fényfolt jelenik meg a falon, és különös módon megragadja a figyelmet. A spiritualitás szerint az ilyen apró jelenségek nem mindig véletlenek. A fény a tudatosság és a felismerés szimbóluma. Egy váratlan fényfolt a figyelem felébredését jelképezheti. A...
Ismeretlen dallam hallása
Ancsa
2026. április 13.
Szerző: Ancsa
Előfordul, hogy valaki egy dallamot hall a fejében, amelyet még soha nem hallott. Ez a jelenség a spiritualitás szerint a lélek mélyebb rétegeiből érkezhet. A zene különleges kapcsolatban áll az érzelmekkel. Egy dallam képes felidézni érzéseket, emlékeket vagy hangulatokat....
Idegenek, akik ismerősként köszönnek
Ancsa
2026. április 12.
Szerző: Ancsa
Előfordult már, hogy egy idegen rád mosolygott, mintha régóta ismerne? Az ilyen pillanatok sokszor különös érzést hagynak maguk után. A spiritualitás szerint ezek a találkozások mélyebb jelentéssel bírhatnak. Egyes hagyományok szerint minden találkozásnak oka van. Az...
Amikor a lélek önmagát keresi
Ancsa
2026. április 11.
Szerző: Ancsa
Képzeld el, hogy egy szobában vagy, ahol nincsenek tükrök. Nem látod a saját képedet, csak a teret magad körül. A spiritualitás szerint ez a kép egy mélyebb belső folyamatot jelképez. A tükör nélküli szoba az önazonosság keresésének szimbóluma. A mindennapi életben...
06 90 900 938
Hívjon most!
23