Templom (2021-10-27)

2021. október 27.
Szerző: Ancsa
Templom (2021-10-27)

A hit és a hitrendszer a spiritualitás világában élőknek, vagy azoknak, akiket vonz ez az ezotrikus élet, és a spiritualits útjára akarnak lépni, azoknak nagyon fontos a hitrendszer. Ugyanis azt gondolom, hogy már szakmámból adódóan is napi szinten nagyon sok emberrel van szerencsém beszélni nagyon sok témáról, és szinte minden ember kivétel nélkül hisz valamiben. Nagyon sok vallás van, mindegyik vallás szinte mondhatni ugyan arra épül fel, a jóra és a rosszra, vagyis legfőképpen Istenre.

Azok a vallások, ahol nem Istennek nevezik a hitük forrását, ott más néven, de ugyan arról a személyről beszélnek. Ettől függetlenül érdemes betekinteni a megszokott vallásokon kívül a budhista, hinduista, muzulmán és egyébb vallásokba is, hogy csak egy párat soroljak ezek közül.

Ancsa

„Találd meg az utadat a spirituális harmóniához.”

Blogjaimban a spirituális tanácsadás áll a középpontban: angyali és fehérmágusi tapasztalataimmal segítek eligazodni az élet útvesztőiben. Írásaim a párkapcsolatokról, szerelmi kötésekről és az elengedés gyógyító folyamatáról szólnak, inspirációt nyújtva mindennapjaidhoz.

Legutóbbi blogbejegyzések

OLVASS EL MINDENT
06 16 777 333
Hívjon most!
AJÁNLAT