Relaxálás egyszerűen

2023. november 28.
Szerző: Ancsa
Relaxálás egyszerűen

Arra figyeltem fel, hogy általában az emberek, amikor azt mondom, hogy relaxáljon, akkor nagyon bonyolult dolgokra gondolnak. Például hogy utazzunk el egy olyan országba, vagy egy olyan helyre, ahol kifejezetten tudunk pihenni, vagy hasonlóak. Alapjáraton nem kell sehova elutaznunk ahhoz, hogy tudjunk relaxálni. Sokszor az emberi test és az energetikai központjaink ugyanis a kifejezetten, mint a csakrákról gondolok, sokkal egyszerűbben feltöltődnek úgy, ha csak egyszerűen fogjuk magunkat. Csendben maradunk el fekszünk. Törökülésben ülünk és csendben csukott szemmel töltődnek. Felvesszük a hely energiáit. Lehet ez akár egy olyan hely, ami számunkra fontos vagy akár az otthonunk egyik sarka a saját kis kuckót. Az sem ritka dolog, hogy nem feltétlenül a magunk energiáját tudjuk felhasználni, hanem a kis kedvencünk általi szeretet adott energia az, ami fel fog minket tölteni, hiszen ezek az állatok egy végtelen energiaforrások tele vannak szeretettel. És hogyha ezzel a szeretettel feltöltődünk, akkor az energetikai szintünk is kicsattanó lesz.

Ancsa

„Találd meg az utadat a spirituális harmóniához.”

Blogjaimban a spirituális tanácsadás áll a középpontban: angyali és fehérmágusi tapasztalataimmal segítek eligazodni az élet útvesztőiben. Írásaim a párkapcsolatokról, szerelmi kötésekről és az elengedés gyógyító folyamatáról szólnak, inspirációt nyújtva mindennapjaidhoz.

Legutóbbi blogbejegyzések

OLVASS EL MINDENT
Fényfolt megjelenése a falon
Ancsa
2026. április 14.
Szerző: Ancsa
Néha egy apró fényfolt jelenik meg a falon, és különös módon megragadja a figyelmet. A spiritualitás szerint az ilyen apró jelenségek nem mindig véletlenek. A fény a tudatosság és a felismerés szimbóluma. Egy váratlan fényfolt a figyelem felébredését jelképezheti. A...
Ismeretlen dallam hallása
Ancsa
2026. április 13.
Szerző: Ancsa
Előfordul, hogy valaki egy dallamot hall a fejében, amelyet még soha nem hallott. Ez a jelenség a spiritualitás szerint a lélek mélyebb rétegeiből érkezhet. A zene különleges kapcsolatban áll az érzelmekkel. Egy dallam képes felidézni érzéseket, emlékeket vagy hangulatokat....
Idegenek, akik ismerősként köszönnek
Ancsa
2026. április 12.
Szerző: Ancsa
Előfordult már, hogy egy idegen rád mosolygott, mintha régóta ismerne? Az ilyen pillanatok sokszor különös érzést hagynak maguk után. A spiritualitás szerint ezek a találkozások mélyebb jelentéssel bírhatnak. Egyes hagyományok szerint minden találkozásnak oka van. Az...
Amikor a lélek önmagát keresi
Ancsa
2026. április 11.
Szerző: Ancsa
Képzeld el, hogy egy szobában vagy, ahol nincsenek tükrök. Nem látod a saját képedet, csak a teret magad körül. A spiritualitás szerint ez a kép egy mélyebb belső folyamatot jelképez. A tükör nélküli szoba az önazonosság keresésének szimbóluma. A mindennapi életben...
06 90 900 938
Hívjon most!
23