Kórház

2021. október 24.
Szerző: Ancsa
Kórház

Míg legutolsó bejegyzésemben a pocsolyával való álomrl írtam, így most egy kicsit rátérek helyekre, helyszínekre, amikről az ember általában gyakrabban álmodni szokott. Ilyen a mai álomjelentés is, ami nem egy kellemes hely lesz sajnos, ugyanis ez a kórház. Ide az emberek akkor látogatnak el, ha betegek, vagy ha látogatóba mennek egy beteghez. Sajnos az álmunkban a gondolati-tudatalattink szférájában sem a legkedvesebb helyünk a kórház, hiszen maga a kórház konkrétan elég rossz álomjelentés.

Szerencsére aki kórházba megy, elfogadja az orvosi segítséget, hiszen meg akar gyógyulni, így a helyzetén tudnak javítani, de alapvetően a kórházzal való álmodás mindenképpen a betegségre való ráutalást jelenti, érdemes erre odafigyelni. Illetve a lelkibetegségre, hiszen alapvetően erre utal a kórházzal való álmodás.

Ancsa

„Találd meg az utadat a spirituális harmóniához.”

Blogjaimban a spirituális tanácsadás áll a középpontban: angyali és fehérmágusi tapasztalataimmal segítek eligazodni az élet útvesztőiben. Írásaim a párkapcsolatokról, szerelmi kötésekről és az elengedés gyógyító folyamatáról szólnak, inspirációt nyújtva mindennapjaidhoz.

Legutóbbi blogbejegyzések

OLVASS EL MINDENT
06 16 777 333
Hívjon most!
AJÁNLAT