Álmok

2021. november 26.
Szerző: Ancsa
Álmok

Nagyon sokan azt gondolják, hogy az álmoknak nincsen kifejezett jelentősége, pedig már régen is tudták, hogy az álmok jelentése nagyon fontos. Akár a régi történelemre visszanyúlva is számos esetről tudunk, melyben az emberek azért változtatták meg döntésüket politikailag vagy gyermekük miatt, mert bajlós álmaik meglepték őket. Nem csak az álmokban hittek régen, hanem a jövendölésben is, de ezt nem fogadták el olyan szinten, mint amilyenen egyébbként volt, tehát nagyon sokat elküldtek örök bezárásra, vagyis száműzték őket. Pedig nagyon sokszor ők támogatták az államügyek megfelelő milétét, mérgeket és gyógyíreket kevertek, ilyen jellegű főzeteket gyártottak, és ezek megfelelő haszna mellett sem hitték el a megfelelő tudásukat, és nem ismerték el a képességüket.

Ancsa

„Találd meg az utadat a spirituális harmóniához.”

Blogjaimban a spirituális tanácsadás áll a középpontban: angyali és fehérmágusi tapasztalataimmal segítek eligazodni az élet útvesztőiben. Írásaim a párkapcsolatokról, szerelmi kötésekről és az elengedés gyógyító folyamatáról szólnak, inspirációt nyújtva mindennapjaidhoz.

Legutóbbi blogbejegyzések

OLVASS EL MINDENT
06 16 777 333
Hívjon most!
AJÁNLAT