Torokcsakra

2020. szeptember 3.
Szerző: Barbara
Torokcsakra

Torokfájás, köhögés, rekedtség – olyan tünetek, amelyek sokmindenkit érintenek és a Torokcsakra egyensúlyvesztésére utalhatnak. Ezek a tünetek akadályozzák a beszédet és arra kényszerítenek bennünket, hogy egy kicsit hallgassunk, csendesedjünk el és halljunk meg másokat is, illetve halljuk meg a saját belső hangunkat.

A Torokcsakra, szanszkrit nevén Visuddha Csakra helye szimbolikus: ahol a fej és a mellkas találkozik, ahol összekapcsolódnak az érzelmek (mellkas, szív), a gondolkozással (fej, elme). A torokcsakra felelős a kommunikációért, azért, hogy világosan és őszintén fejezd ki magad, hogy hangot adj az érzelmeidnek és a gondolataidnak, hogy ki tudd fejezni a szükségleteidet. Testi szinten a nyak, a száj, a gége és a hangszálak, a pajzsmirigy, valamint a hallás és a hallószervek kapcsolódnak hozzá. A torokcsakra felelős a légzésért is, mert bár a tüdő a szívcsakrához tartozik, a légzés ritmusát a torokcsakra szabályozza.

A torokcsakra színe a kék, a szimbóluma a kék kör. Aktív, kifelé irányuló, cselekvő polaritású csakra és egyik legfontosabb feladata az őszinte és világos kommunikáció, valamint a beszéd és hallgatás egyensúlya. A beszédünkkel gyakran manipulálni próbáljuk a hallgatóságunkat, hogy olyannak lássanak bennünket, amilyennek mi szeretnénk. Különösen tipikus helyzetek lehetnek pl egy állásinterjú, egy üzleti tárgyalás, vagy egy szóbeli vizsga, de jó példa az is, ahogyan a reklámok manipulálni próbálnak minket, vagy ahogyan egyes médiák kommunikálnak.

A felesleges beszéddel nagyon sok energiát pazarolhat el az ember. Ha voltál már csendes meditációs elvonuláson, ahol a résztvevők napokig némasági fogadalmat tesznek, megtapasztalhattad, milyen hihetetlenül nagy részét foglalja le az agykapacitásunknak az, hogy megfogalmazzuk a mondanivalónkat, és hogy újra játsszunk beszélgetéseket a fejünkben. Eszedbe juthatnak olyan mondások, mint „Hallgatni arany” vagy „Ne szólj szám, nem fáj fejem. ” „Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. ”

A torokcsakra zavarát jelző tünetek közül a köhögés, gyakori torok köszörülés/krákogás vagy az éjszakai fogcsikorgatás gyakran elfojtott, ki nem mondott agresszióra vagy egyéb érzelmekre utalhat. Szintén a torokcsakrához tartozik a beszédben vagy hallásban fellépő bármiféle zavar, pl beszédhibák, dadogás, ha valaki kuszán, zavarosan, érthetetlenül beszél, gyakran kér elnézést, túl gyorsan vagy túl lassan beszél.

Kommunikálj világosan és őszintén: stimuláld a torokcsakrád!

Mindannyian mások vagyunk, és máshogy reagálunk dolgokra, úgyhogy válogass az alábbi ötletekből olyasmit, amit szívesen csinálsz:

  • Színterápia: kék, világoskék, különösen jó a kék sál
  • Kristályok/kövek: türkiz, akvamarin, amazonit és más kék színű kövek
  • Illóolajak: eukaliptusz, fenyő, zsálya
  • Tevékenységek: zenehallgatás, éneklés, nevetés, dúdolás
  • Vizualizációk: kék szín légzés: képzelj egy ragyogó kék fényt a torkodban, ami a légzésed ritmusára pulzál: belégzéskor mindig kitágul, kilégzéskor összehúzódik.
  • meditáció: mantra meditáció, hangtálas, hangszeres, zenés meditációk
  • Mantra: minden mantra éneklés energizálja a tüdőt, a szív- és torokcsakrát, különösen jó lehet az AUM mantra.
  • Amit jó tudni

    Színe: türkizkék.
    Eleme:  az éter.
    Nyaktőnél található.
    Kapcsolódó testrészek:  gerincoszlopon a csakra helyének megfelelő szakasz, nyak, torok, légcső, hörgők, tüdő felső része, nyelőcső, hangképző szervek, mandulák, fülek, állkapocs, felső végtag.
    Endokrin mirigy:  pajzsmirigy, mellékpajzsmirigy. Hormonok: tiroxin, parathormon, calcitonin.
    Életfeladata:  Felelősségvállalás a tetteinkért, a kapcsolatteremtés, itt valósul meg a szó teremtő hatalma.
    Harmonikus működés:  Jól kommunikál, elégedett, könnyen kifejezi magát, független, nyitott, őszinte.
    Túlműködik:  túlságosan bőbeszédű, üres fecsegés, önelégült, arrogáns, mások manipulálása, hazudozás, minden áron erősnek mutatja magát.
    Alul működik:  húzódozik az önkifejezéstől, önbizalom hiány, megbízhatatlan, nézeteiben nem állhatatos, megfelelni vágyás másoknak, félelem, hogy mit gondolnak rólunk, gombócérzés a torokban.
    Testi betegség:  Kapcsolódó testrészek betegségei, fülzúgás, hallászavar, pajzsmirigy okozta betegségek.
    Harmonizáló kép:  kék ég látványa
    Túlműködik:  narancs
    Alul működik:  türkiz

    Barbara

    „Fedezd fel önmagad és az energiák világát.”

    Blogjaimban a spiritualitás útját járom, és tapasztalataimat, gondolataimat osztom meg a mindennapokhoz. Írásaim a belső harmóniáról, önismeretről, párkapcsolatokról és az élet útvesztőiben való eligazodásról szólnak, inspirációt és útmutatást nyújtva olvasóimnak.

    Legutóbbi blogbejegyzések

    Összes blogbejegyzés
    Az energiamezők összeakadása két ember között
    Barbara
    2026. február 26.
    Szerző: Barbara
    Előfordul, hogy egy rövid találkozás mélyebb hatást gyakorol ránk, mint egy hosszú kapcsolat. Néha elég néhány perc valaki jelenlétében, és máris fáradtnak, inspiráltnak vagy különösen nyugodtnak érezzük magunkat. A spiritualizmus szerint ilyenkor az energiamezők valódi...
    Amikor már nem fáj ugyanaz, ami régen
    Barbara
    2026. február 25.
    Szerző: Barbara
    Az ember életében elérkezik egy különös pillanat, amikor észreveszi, hogy valami megváltozott benne. Egy helyzet, amely korábban erős érzelmeket váltott ki, már nem érinti meg ugyanúgy. Egy személy jelenléte, amely egykor meghatározó volt, elveszíti súlyát. Spirituális...
    Az el nem élt életek energiája
    Barbara
    2026. február 24.
    Szerző: Barbara
    A spiritualitás egyik ritkán emlegetett gondolata az, hogy nemcsak az számít, amit megtapasztalunk, hanem az is, amit valaha majdnem megtettünk. Az el nem élt életek energiája olyan finom réteg, amely a lélekben marad, amikor egy út közel volt, de végül más irányba...
    A lélek emlékezete a vízben
    Barbara
    2026. február 23.
    Szerző: Barbara
    Sok spirituális hagyomány szerint a víz nemcsak egy fizikai elem, hanem egy finom hordozó, amely képes megőrizni rezgéseket, emlékeket és érzelmi lenyomatokat. Az emberi test nagy része vízből áll, ezért nem meglepő az a gondolat, hogy a lélek tapasztalatai részben ebben az...
    06 90 900 938
    Hívjon most!