Szerelmi jóslás

2021. február 23.
Szerző: Barbara
Szerelmi jóslás

Most egy kicsit tekintsünk el a történetről, ugyanis a mai bejegyzésem egy kicsit elhatárolódik ettől.

Szinte minden embernek vannak problémái. Vannak olyan emberek, akiknek minden életterületük úgymond romokban hever, és van olyan, akinek csak egy bizonyos terület az, amiben nem tudja, hogy mihez kezdjen.

A szerelmi jóslás jelentésével nagyon sokan nincsenek tisztában, ugyanis azt gondolják, hogy szerelmi jóslást csak akkor lehet elvégezni, amennyiben a kérdező egy aktuális párkapcsolatban él, van szerelme, élettársa. Pedig ez nem igazán így van. Szerelmi elemzést készíthetünk kifejezetten akkor is, ha az adott ügyfél jelenleg nem létesít párkapcsolatot, vagyis nincs az életében társ.

Maga a szerelmi jóslás működik a kérdező és egy adott személy kapcsán is, amely során még nem létesült közöttük a párkapcsolat. E tekintetben útmutatást látunk arról, hogy ez a kapcsolat ki alakul-e, és ha igen, előre láthatóan mennyire hosszútávú kapcsolatként jelentkezik a kérdező életében.

Lehet szó olyan szerelmi jóslásról, ahol egy meglévő párkapcsolatot elemzünk, itt viszont mindenképpen látjuk az adott kapcsolatot, és a kifejezett problémákat az elemzett kapcsolatnál. Itt mindig fontosnak tartom, hogy a párkapcsolat problémái miatti bosszankodás helyett a problémák megoldására vetítsünk hangsúlyt, és ezekben próbálom segíteni az ügyfelemet.

Létezik olyan is, ami sajnos a mai rohanó világban nagyon gyakori, méghozzá az, hogy a párkapcsolatban az egyik fél elvileg lezárta a kapcsolatot, míg a másik fél nem igazán tudja elengedni. Ebben az esetben a legnehezebb feltárni a jóslás lényegi részét az ügyfél előtt, hiszen van, hogy jól érzi, és nem érdemes elengedni a kapcsolatot, tehát segíttek, hogyan tudná feleleveníteni a kapcsolatot. Illetve van az az opció is sajnos, amikor nem mutatkozik a kapcsolat folytatása, ilyenkor sajnos az ügyfél “ tapadt” a volt párja energiájába nagyon, és amennyiben nagyon nehezen, vagy szinte nem tudja elengedni, szükségesnek tartom az érzelmi blokk oldását, hogy lelkületileg fogadó fél legyen később egy érkező új kapcsolatra.

Amennyiben szerelmi jóslásra van szüksége, kérem, keressen fel, készséggel állok rendelkezésükre. Fényképem alatti mellékemen a nap 24 órájában elér mindennemű problémájával, azért vagyok, hogy segítsem Önt a problémája megoldása felé.

Barbara

„Fedezd fel önmagad és az energiák világát.”

Blogjaimban a spiritualitás útját járom, és tapasztalataimat, gondolataimat osztom meg a mindennapokhoz. Írásaim a belső harmóniáról, önismeretről, párkapcsolatokról és az élet útvesztőiben való eligazodásról szólnak, inspirációt és útmutatást nyújtva olvasóimnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

Összes blogbejegyzés
Az energiamezők összeakadása két ember között
Barbara
2026. február 26.
Szerző: Barbara
Előfordul, hogy egy rövid találkozás mélyebb hatást gyakorol ránk, mint egy hosszú kapcsolat. Néha elég néhány perc valaki jelenlétében, és máris fáradtnak, inspiráltnak vagy különösen nyugodtnak érezzük magunkat. A spiritualizmus szerint ilyenkor az energiamezők valódi...
Amikor már nem fáj ugyanaz, ami régen
Barbara
2026. február 25.
Szerző: Barbara
Az ember életében elérkezik egy különös pillanat, amikor észreveszi, hogy valami megváltozott benne. Egy helyzet, amely korábban erős érzelmeket váltott ki, már nem érinti meg ugyanúgy. Egy személy jelenléte, amely egykor meghatározó volt, elveszíti súlyát. Spirituális...
Az el nem élt életek energiája
Barbara
2026. február 24.
Szerző: Barbara
A spiritualitás egyik ritkán emlegetett gondolata az, hogy nemcsak az számít, amit megtapasztalunk, hanem az is, amit valaha majdnem megtettünk. Az el nem élt életek energiája olyan finom réteg, amely a lélekben marad, amikor egy út közel volt, de végül más irányba...
A lélek emlékezete a vízben
Barbara
2026. február 23.
Szerző: Barbara
Sok spirituális hagyomány szerint a víz nemcsak egy fizikai elem, hanem egy finom hordozó, amely képes megőrizni rezgéseket, emlékeket és érzelmi lenyomatokat. Az emberi test nagy része vízből áll, ezért nem meglepő az a gondolat, hogy a lélek tapasztalatai részben ebben az...
06 90 900 938
Hívjon most!