Spirituális út kezdete

2021. február 27.
Szerző: Barbara
Spirituális út kezdete

“ Te is tudod, hogy más vagy mint a többi ember. A körünkbe tartozol, és segíteni is fogok neked, hogy te is segíthess másoknak. De most te szorulsz segítségre, és tudod, hogy azoknak, akik még nem töltötték be a nagykorúságukat, tilos jósolni, de most húzz magadnak egy lapot” – így kezdte velem a beszélgetést. Le voltam döbbenve, hiszen ez valami csoda volt számomra, és persze rengeteg új információ. Mint ha nem is Ő, hanem a lelkem szólt volna hozzám. Le voltam döbbenve, de szó nélkül bólintottam, hiszem tudtam, hogy igazat beszél, és azzal az asztalra néztem, ahol egy pakli csodálatos hatalmas kártya volt kiterítve. Nem cigánykártya volt, -most már tudom, hogy az Álmodó naplója tarot- de azonnal húztam egy lapot. Ahogy húztam, már azonnal meg is néztem a kártyát, Mágus lapja volt. Elmosolyogtam, hiszen nem értettem a kártyához, de tudtam, hogy ez az én kártyám. Amikor oda mutattam neki, megkérdezte mit gondolok erről a lapról? Annyit feleltem, hogy én úgy gondolom, hogy ez a lap kifejez mindent. És ez igaz is…

Barbara

„Fedezd fel önmagad és az energiák világát.”

Blogjaimban a spiritualitás útját járom, és tapasztalataimat, gondolataimat osztom meg a mindennapokhoz. Írásaim a belső harmóniáról, önismeretről, párkapcsolatokról és az élet útvesztőiben való eligazodásról szólnak, inspirációt és útmutatást nyújtva olvasóimnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

Összes blogbejegyzés
Az energiamezők összeakadása két ember között
Barbara
2026. február 26.
Szerző: Barbara
Előfordul, hogy egy rövid találkozás mélyebb hatást gyakorol ránk, mint egy hosszú kapcsolat. Néha elég néhány perc valaki jelenlétében, és máris fáradtnak, inspiráltnak vagy különösen nyugodtnak érezzük magunkat. A spiritualizmus szerint ilyenkor az energiamezők valódi...
Amikor már nem fáj ugyanaz, ami régen
Barbara
2026. február 25.
Szerző: Barbara
Az ember életében elérkezik egy különös pillanat, amikor észreveszi, hogy valami megváltozott benne. Egy helyzet, amely korábban erős érzelmeket váltott ki, már nem érinti meg ugyanúgy. Egy személy jelenléte, amely egykor meghatározó volt, elveszíti súlyát. Spirituális...
Az el nem élt életek energiája
Barbara
2026. február 24.
Szerző: Barbara
A spiritualitás egyik ritkán emlegetett gondolata az, hogy nemcsak az számít, amit megtapasztalunk, hanem az is, amit valaha majdnem megtettünk. Az el nem élt életek energiája olyan finom réteg, amely a lélekben marad, amikor egy út közel volt, de végül más irányba...
A lélek emlékezete a vízben
Barbara
2026. február 23.
Szerző: Barbara
Sok spirituális hagyomány szerint a víz nemcsak egy fizikai elem, hanem egy finom hordozó, amely képes megőrizni rezgéseket, emlékeket és érzelmi lenyomatokat. Az emberi test nagy része vízből áll, ezért nem meglepő az a gondolat, hogy a lélek tapasztalatai részben ebben az...
06 90 900 938
Hívjon most!