Spirituális legenda az ikerlángokról

2022. március 27.
Szerző: Barbara
Spirituális legenda az ikerlángokról

A következő bejegyzésben rgy legendát hoztam el nektek egy spirituális legendát amit talán nagyon sokan nem is ismernek és szeretném ezt nektek ezzel a Pár sorral elmesélni a legenda Tehát az ikerlángok ról szól.

A legenda Úgy szól hogy amikor az emberi lelkek megérkeztek illetve le születtek a földre akkor az istenek ezeket a lelkeket kettéhasították,   azzal a célzattal hogy ezek a lelkek akár több életen keresztül keressék meg a párjukat.   Fontos tudni hogy a halál fizikálisan áll be lelkileg nincs halál tehát a lélek nem hal meg. Amikor sikerül megtalálni az ikerláng unkat az egy Nagyon pozitív de negatív érzés és egyben hiszen egy olyan erős energia övezi a két személy egyesülését Ami egyébként a teljesség érzetet vonja magába hogy ezt az érzést sajnos nehéz is elviselni emiatt nagyon sokan csak egy két hónapra Maximum pár évre találják meg az ikerlángukat.

Barbara

„Fedezd fel önmagad és az energiák világát.”

Blogjaimban a spiritualitás útját járom, és tapasztalataimat, gondolataimat osztom meg a mindennapokhoz. Írásaim a belső harmóniáról, önismeretről, párkapcsolatokról és az élet útvesztőiben való eligazodásról szólnak, inspirációt és útmutatást nyújtva olvasóimnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

Összes blogbejegyzés
Az energiamezők összeakadása két ember között
Barbara
2026. február 26.
Szerző: Barbara
Előfordul, hogy egy rövid találkozás mélyebb hatást gyakorol ránk, mint egy hosszú kapcsolat. Néha elég néhány perc valaki jelenlétében, és máris fáradtnak, inspiráltnak vagy különösen nyugodtnak érezzük magunkat. A spiritualizmus szerint ilyenkor az energiamezők valódi...
Amikor már nem fáj ugyanaz, ami régen
Barbara
2026. február 25.
Szerző: Barbara
Az ember életében elérkezik egy különös pillanat, amikor észreveszi, hogy valami megváltozott benne. Egy helyzet, amely korábban erős érzelmeket váltott ki, már nem érinti meg ugyanúgy. Egy személy jelenléte, amely egykor meghatározó volt, elveszíti súlyát. Spirituális...
Az el nem élt életek energiája
Barbara
2026. február 24.
Szerző: Barbara
A spiritualitás egyik ritkán emlegetett gondolata az, hogy nemcsak az számít, amit megtapasztalunk, hanem az is, amit valaha majdnem megtettünk. Az el nem élt életek energiája olyan finom réteg, amely a lélekben marad, amikor egy út közel volt, de végül más irányba...
A lélek emlékezete a vízben
Barbara
2026. február 23.
Szerző: Barbara
Sok spirituális hagyomány szerint a víz nemcsak egy fizikai elem, hanem egy finom hordozó, amely képes megőrizni rezgéseket, emlékeket és érzelmi lenyomatokat. Az emberi test nagy része vízből áll, ezért nem meglepő az a gondolat, hogy a lélek tapasztalatai részben ebben az...
06 90 900 938
Hívjon most!