Sátánizmus

2020. augusztus 11.
Szerző: Barbara
Sátánizmus

Mi jut eszünkbe a sátánistákról? Metál zene, gyászruha, temető- és templomgyalázás, vad orgiák és macskák feláldozása ajándékba a Sátánnak (mintha erre lenne szüksége) miközben sötét igézeteket kántálnak, hogy a világra szabadítsák haragjukat.

Az igazság az, hogy mindennek két oldala van. Ezért létezik olyan, hogy jó és rossz. Ahogy a tündérek, boszorkányok, angyalok, – de tulajdonképpen minden vallás követője is – lehetnek jók és gonosz képviselői is. Ugyanígy van ez a sátánistákkal is. Ők sem egykutyák.

Nagyon kevesen tudják az igazat, hogy eredetileg a sátánizmus egy békés vallás. De tett arról a média meg a sok-sok amcsi film, hogy azt gondold: minden sátánista gonosz, bűnös, gyilkos, elvetemült lélek. Ezek mind-mind sztereotípiák, amiket rájuk aggattak. Ne legyünk már annyira előítéleteseket, hogy mindenkit elítélünk, aki sátánista, vagy bármely más vallás képviselője. Természetesen szót kell ejteni arról is, hogy minden vallásnak vannak divathívei.

Az igazi sátánizmus tiltja az ember, és állatáldozatot. Ugyanígy nem része a kínzás, a vérvedelés, meg más, Amerikai Horror Story-ba illő jelent. Talán most csalódtál? Hát ez az… azért olyan vallástól, aminek „sááátáánizmus” a neve, elvárnánk, hogy a Sátán szolgái valami sötét dolgot művelnek. Erre nem. Így már nem is olyan érdekes, mi? Mint ahogy a neve is mutatja, a Sátánban és a démonokban hisznek és velük próbálnak kapcsolatot teremteni. Vagyis a kereszténység, illetve az angelológia ellentéte. Ceremóniáik, rítusai részben a keresztény mise „ellentéte”, sötét verziója, vagyis kiforgatása. De a pogány vallásokból is rengeteget átvettek, szimbólumokat, okkultista gondolatokat és varázslatokat is.

A hagyományos sátánista a vallás az úgynevezett a „teista sátánizmus”. Lényege a Sátán tisztelete. Vele és démonaival kívánnak kapcsolatot teremteni a hívek. Viszont ezen belül két típus van:
Az egyik, a klasszikus teista sátánizmus, vagyis „anti-keresztények” gyülekezete. Ők testesítik meg a kereszténység vallásban található ördögimádatot. Egyébként már a kereszténység előtt is jelen voltak, csak akkor a júdaizmus ellentéteként, ahol a biblia Sátán imádták, mint Isten ellenfelét.

A másik verzió a modern teista sátánizmus. Ők nem ismerik el a bibliai Sátán karakterét, mivel hitük a pogány és babiloni vallásokra épült. Náluk a Sátán olyan, mint egy ember, aki természetfeletti erőkkel bír. Egyesek ezt a Sátánt, az ősi Luciferrel, Enikvel vagy Melek Ta’us-sal  hozzák összefüggésbe. Azok, akik Lucifert választották főistennek, azt vallják, hogy semmi közük a kereszténységhez, sem a Bibliához, pláne a keresztény értelemben vett sátánimádathoz.

Barbara

„Fedezd fel önmagad és az energiák világát.”

Blogjaimban a spiritualitás útját járom, és tapasztalataimat, gondolataimat osztom meg a mindennapokhoz. Írásaim a belső harmóniáról, önismeretről, párkapcsolatokról és az élet útvesztőiben való eligazodásról szólnak, inspirációt és útmutatást nyújtva olvasóimnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

Összes blogbejegyzés
Az energiamezők összeakadása két ember között
Barbara
2026. február 26.
Szerző: Barbara
Előfordul, hogy egy rövid találkozás mélyebb hatást gyakorol ránk, mint egy hosszú kapcsolat. Néha elég néhány perc valaki jelenlétében, és máris fáradtnak, inspiráltnak vagy különösen nyugodtnak érezzük magunkat. A spiritualizmus szerint ilyenkor az energiamezők valódi...
Amikor már nem fáj ugyanaz, ami régen
Barbara
2026. február 25.
Szerző: Barbara
Az ember életében elérkezik egy különös pillanat, amikor észreveszi, hogy valami megváltozott benne. Egy helyzet, amely korábban erős érzelmeket váltott ki, már nem érinti meg ugyanúgy. Egy személy jelenléte, amely egykor meghatározó volt, elveszíti súlyát. Spirituális...
Az el nem élt életek energiája
Barbara
2026. február 24.
Szerző: Barbara
A spiritualitás egyik ritkán emlegetett gondolata az, hogy nemcsak az számít, amit megtapasztalunk, hanem az is, amit valaha majdnem megtettünk. Az el nem élt életek energiája olyan finom réteg, amely a lélekben marad, amikor egy út közel volt, de végül más irányba...
A lélek emlékezete a vízben
Barbara
2026. február 23.
Szerző: Barbara
Sok spirituális hagyomány szerint a víz nemcsak egy fizikai elem, hanem egy finom hordozó, amely képes megőrizni rezgéseket, emlékeket és érzelmi lenyomatokat. Az emberi test nagy része vízből áll, ezért nem meglepő az a gondolat, hogy a lélek tapasztalatai részben ebben az...
06 90 900 938
Hívjon most!