Luca napi hagyományok

2020. december 16.
Szerző: Barbara
Luca napi hagyományok

Bár nem december 13. -a van, érdemes tudnod a hagyományokat és az úgynevezett tiltólistás cselekvéseket, hogy akár jövőre, és utána is tisztában legyél a hagyományokkal.

De ki is az a Luca, aki miatt hírhedt ez a nap?

Bár úgy tűnhet, hogy valamikor a múltban élhetett egy híres-hírhedt Luca nevű boszorkány, Luca napján Szent Lúciára emlékeznek az emberek, akit már az 5. század óta vértanúként tisztelnek. Az előkelő családból származó lány Szent Ágotához fohászkodott édesanyja gyógyulásáért. Álmában megjelent előtte a szent, ennek hatására szüzességet fogadott, hozományáról lemondott a szegények javára. Csalódott vőlegénye bosszújának köszönhetően válogatott kínzásoknak vetették alá, majd halálra ítélték, torkába kardot döftek. A vakok és a szembetegségekben szenvedők, a bűnbánó utcanők és a hegyes szerszámokkal dolgozók védőszentje.

A szokások változatosságát az magyarázza, hogy a néphit kétféle Lucát tartott számon, a jóságost és a boszorkányost. Sokfelé, így Magyarországon is úgy gondolták, hogy ilyenkor szabadon garázdálkodhatnak a gonosz szellemek és a boszorkányok, akik ellen védekeztek is, például fokhagymával dörzsölték be a jószágok fejét, lefekvés előtt fokhagymás kenyeret ettek, és hamut szórtak a kapuk elé. A Gergely-naptár bevezetése előtt december 13. volt az év legrövidebb napja, nem csoda, hogy baljós dolgokat kapcsoltak hozzá.

A legismertebb népszokás a Luca-szék készítése, amit ezen a napon kezdtek el, és szentestére végeztek vele. Az éjféli misén, ha ráálltak a tákolmányra, megláthatták a rejtőző boszorkányokat. Ezen a napon ültették a lucabúzát is, ami, ha karácsonyra kizöldült, jó termés ígéretét hordozta magában.

A Luca-naptár az időjárás karácsonyig tartó megfigyelésén alapult: következő év januárjában olyan időt vártak, mint amilyen december 13-án volt, februárban olyat, ami a következő napon, és ezt folytatták további tíz napon át, december 24-ig.

Szerelmi, férjfogó és -jósló hagyományokból sincs hiány: Luca estéjén 12 gombócot főztek a férjre ácsingózó lányok, mindegyikbe papírcetlire írt nevet rejtettek, a legelső, ami feljött a víz tetejére, jósolta meg, hogy fogják hívni a jövendőbelijüket. Sütés-főzés nélkül is kitalálható volt a név: a 12 cetlit a párnahuzatba rejtették, majd karácsonyig mindennap kivettek és elégettek belőle egyet, ami maradt, az árulta el a titkot.

A december 13-án vízbe tett ág, ha kizöldült karácsonyig, azt jelezte, hogy a következő évben férjhez megy a lány. Egyes helyeken gyümölcsfaágat virágoztattak hasonló célból.

A tiltásokról szólva tulajdonképpen az mondható el, hogy a házimunkákat, főleg a nagyobbakat december 13-án mellőzni kell. A szövés-fonás, a varrás, a tűzgyújtás és még a mosás, illetve a kenyérsütés is tiltólistás. Aki mégis ilyesmibe kezdene, Luca haragjával számolhat: orsót hajít a fonó asszonyokhoz, összegubancolja a fonalat, a varró nők tyúkjainak fenekét bevarrja, így ők a tojástól is elesnek. Kenyeret pedig csak az süssön, akit nem zavar, hogy lapos lesz, ugyanis Luca rávág egyet a lapátjával.

Barbara

„Fedezd fel önmagad és az energiák világát.”

Blogjaimban a spiritualitás útját járom, és tapasztalataimat, gondolataimat osztom meg a mindennapokhoz. Írásaim a belső harmóniáról, önismeretről, párkapcsolatokról és az élet útvesztőiben való eligazodásról szólnak, inspirációt és útmutatást nyújtva olvasóimnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

Összes blogbejegyzés
Az energiamezők összeakadása két ember között
Barbara
2026. február 26.
Szerző: Barbara
Előfordul, hogy egy rövid találkozás mélyebb hatást gyakorol ránk, mint egy hosszú kapcsolat. Néha elég néhány perc valaki jelenlétében, és máris fáradtnak, inspiráltnak vagy különösen nyugodtnak érezzük magunkat. A spiritualizmus szerint ilyenkor az energiamezők valódi...
Amikor már nem fáj ugyanaz, ami régen
Barbara
2026. február 25.
Szerző: Barbara
Az ember életében elérkezik egy különös pillanat, amikor észreveszi, hogy valami megváltozott benne. Egy helyzet, amely korábban erős érzelmeket váltott ki, már nem érinti meg ugyanúgy. Egy személy jelenléte, amely egykor meghatározó volt, elveszíti súlyát. Spirituális...
Az el nem élt életek energiája
Barbara
2026. február 24.
Szerző: Barbara
A spiritualitás egyik ritkán emlegetett gondolata az, hogy nemcsak az számít, amit megtapasztalunk, hanem az is, amit valaha majdnem megtettünk. Az el nem élt életek energiája olyan finom réteg, amely a lélekben marad, amikor egy út közel volt, de végül más irányba...
A lélek emlékezete a vízben
Barbara
2026. február 23.
Szerző: Barbara
Sok spirituális hagyomány szerint a víz nemcsak egy fizikai elem, hanem egy finom hordozó, amely képes megőrizni rezgéseket, emlékeket és érzelmi lenyomatokat. Az emberi test nagy része vízből áll, ezért nem meglepő az a gondolat, hogy a lélek tapasztalatai részben ebben az...
06 90 900 938
Hívjon most!