Körte

2023. december 12.
Szerző: Barbara
Körte

Nos ebben az időszakban igazán kifejezetten sokszor lehet körtét fogyasztani, és nem csak lehet, hanem kell is, mert nagyon is egészséges, hogy mik azok az egészségre jótékony hatásai vagy tünetei, amiket igazán fontos lehet, tudnunk azokat. Most én el is fogom mondani a kedves olvasómnak. Tehát elsősorban a körte fogyasztása alapból is egészséges, mivel ugye a gyümölcs és rengeteg olyan vitamint tartalmaz olyan anyagokat, amiket a szervezetbe be kell juttatni. Viszont amikor az embernek a vére lelkesedni és esetleg vér hígítóval kezeli ezt az egészségügyi problémáját. Akkor is érdemes körtét fogyasztani, ugyanis ugye tudjuk nagyon jól, hogy a vér sűrűség következtében az ember lassabban csörgedező vére szédüléses vezethet. Ilyen esetben, hogyha az ember körtét fogyaszt a vér, elkezd egy kicsit hígul. Természetesen nem váltja ki a vérhígító használatát, tehát akinek kell a szedje, viszont iktassunk be napi egy körtét az életünkbe azért, hogy sokkal egészségesebbek legyünk.

Barbara

„Fedezd fel önmagad és az energiák világát.”

Blogjaimban a spiritualitás útját járom, és tapasztalataimat, gondolataimat osztom meg a mindennapokhoz. Írásaim a belső harmóniáról, önismeretről, párkapcsolatokról és az élet útvesztőiben való eligazodásról szólnak, inspirációt és útmutatást nyújtva olvasóimnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

Összes blogbejegyzés
Az energiamezők összeakadása két ember között
Barbara
2026. február 26.
Szerző: Barbara
Előfordul, hogy egy rövid találkozás mélyebb hatást gyakorol ránk, mint egy hosszú kapcsolat. Néha elég néhány perc valaki jelenlétében, és máris fáradtnak, inspiráltnak vagy különösen nyugodtnak érezzük magunkat. A spiritualizmus szerint ilyenkor az energiamezők valódi...
Amikor már nem fáj ugyanaz, ami régen
Barbara
2026. február 25.
Szerző: Barbara
Az ember életében elérkezik egy különös pillanat, amikor észreveszi, hogy valami megváltozott benne. Egy helyzet, amely korábban erős érzelmeket váltott ki, már nem érinti meg ugyanúgy. Egy személy jelenléte, amely egykor meghatározó volt, elveszíti súlyát. Spirituális...
Az el nem élt életek energiája
Barbara
2026. február 24.
Szerző: Barbara
A spiritualitás egyik ritkán emlegetett gondolata az, hogy nemcsak az számít, amit megtapasztalunk, hanem az is, amit valaha majdnem megtettünk. Az el nem élt életek energiája olyan finom réteg, amely a lélekben marad, amikor egy út közel volt, de végül más irányba...
A lélek emlékezete a vízben
Barbara
2026. február 23.
Szerző: Barbara
Sok spirituális hagyomány szerint a víz nemcsak egy fizikai elem, hanem egy finom hordozó, amely képes megőrizni rezgéseket, emlékeket és érzelmi lenyomatokat. Az emberi test nagy része vízből áll, ezért nem meglepő az a gondolat, hogy a lélek tapasztalatai részben ebben az...
06 90 900 938
Hívjon most!