Ismerős az idegenben

2021. február 25.
Szerző: Barbara
Ismerős az idegenben

Az idő telt múlt, és ha kifejezetten őszinte szeretnék lenni, akkor a tanulmányaim miatt nem nagyon volt időm azzal foglalkozni, hogy miért nem engedik meg nekem, hogy azt csináljam, amit.

Teltek az évek, és nagyon nem is tudok, és nem is szeretnék beszámolni arról, hogy mik történtek, hiszen Te is voltál alsós, felsős, középiskolás.

Volt viszont egy alkalom, amikor egy nagyobb üzletházba tartottunk a barátaimmal, cél tudatlanul, hiszen egyik hobbink az volt, hogy mindenféle lim-lomot összevásárolgattunk a kollégista napjainkra.

Az üzletközpontba beérve olyan más volt, mint az utcán. Megmagyarázhatatlan, de jó érzés volt ott lenni. Na jó, ezt be tudtam annak, hogy ott fűtés is volt, nem úgy, mint az utcán. Ez jó is volt, egészen addig, míg meg nem éreztem egy illatot. Méghozzá egy olyan illatot, amit már éreztem, és ismertem, hiszen az illat egy füsttel társul, ugyanis ez egy számomra ismerős füstölő illata volt. Na innen kezdődik el igazán az én spirituális utam.

Barbara

„Fedezd fel önmagad és az energiák világát.”

Blogjaimban a spiritualitás útját járom, és tapasztalataimat, gondolataimat osztom meg a mindennapokhoz. Írásaim a belső harmóniáról, önismeretről, párkapcsolatokról és az élet útvesztőiben való eligazodásról szólnak, inspirációt és útmutatást nyújtva olvasóimnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

Összes blogbejegyzés
Az energiamezők összeakadása két ember között
Barbara
2026. február 26.
Szerző: Barbara
Előfordul, hogy egy rövid találkozás mélyebb hatást gyakorol ránk, mint egy hosszú kapcsolat. Néha elég néhány perc valaki jelenlétében, és máris fáradtnak, inspiráltnak vagy különösen nyugodtnak érezzük magunkat. A spiritualizmus szerint ilyenkor az energiamezők valódi...
Amikor már nem fáj ugyanaz, ami régen
Barbara
2026. február 25.
Szerző: Barbara
Az ember életében elérkezik egy különös pillanat, amikor észreveszi, hogy valami megváltozott benne. Egy helyzet, amely korábban erős érzelmeket váltott ki, már nem érinti meg ugyanúgy. Egy személy jelenléte, amely egykor meghatározó volt, elveszíti súlyát. Spirituális...
Az el nem élt életek energiája
Barbara
2026. február 24.
Szerző: Barbara
A spiritualitás egyik ritkán emlegetett gondolata az, hogy nemcsak az számít, amit megtapasztalunk, hanem az is, amit valaha majdnem megtettünk. Az el nem élt életek energiája olyan finom réteg, amely a lélekben marad, amikor egy út közel volt, de végül más irányba...
A lélek emlékezete a vízben
Barbara
2026. február 23.
Szerző: Barbara
Sok spirituális hagyomány szerint a víz nemcsak egy fizikai elem, hanem egy finom hordozó, amely képes megőrizni rezgéseket, emlékeket és érzelmi lenyomatokat. Az emberi test nagy része vízből áll, ezért nem meglepő az a gondolat, hogy a lélek tapasztalatai részben ebben az...
06 90 900 938
Hívjon most!