Élet – a “halál” után

„Elhull a virág, eliramlik az élet. ” Ahogyan Petőfi is vallotta egykoron, az állítás ma is igaz; minden földi múlandó. Aki megszületik, meg is hal, ezen a tényen úgy tűnik, eddig semmilyen tudományos módszerrel nem sikerült változtatni. De mi is valójában a halál? Miért félnek olyan sokan a haláltól?

Azoknak az embereknek, akik elzárkóznak a spiritualitástól, és csak a kézzel fogható anyagi világban hisznek, nehéz bármit is mondani a halálról. Kivételek ez alól azok az emberek, akik valamilyen okból már túlestek a klinikai halál állapotán, és megtapasztalták az ún. testen kívüli élményt. Ma már számtalan személyes beszámoló, és ezeket alapul felhasználó több kötetnyi könyv is íródott, melyek foglalkoznak a „testnélküliséggel”. A beszámolókból az derül ki, hogy ezt nem csak a klinikai halál állapotában lehet megtapasztalni, hanem például életveszélyes, testi sérüléstől mentes élethelyzetekben, de meditatív állapotban is.

A halál közeli élményekre általánosságban jellemző a test nélküli állapot megélése mellett, hogy szembesülnek saját halálukkal, amit kissé értetlenül fogadnak, hiszen hasonlóan élő állapotukhoz, most is hallanak, látnak, érzékelnek. Ez után gyakori, hogy átmennek egy alagúthoz hasonlatos csatornán, ami egy fényben úszó helyre visz, és ott találkoznak bizonyos szellemi entitásokkal, akár elhunyt hozzátartozóikkal, vagy vallási alakokkal, de nem fizikai, hanem szinte megfoghatatlan, egyfajta szellemi-lelki formában. Gyakori, hogy végig nézik egész földi életüket, születésüktől kezdve, részletesen, mint ha egy filmet látnának. Végül közlik velük, hogy még dolguk van a földi létük során, és vissza kell térniük a testükbe, amit kivétel nélkül minden ilyen élményt megélt ember nehéz szívvel tesz meg. Ez alatt az időnek igen különleges érzékelése figyelhető meg; az ilyen élményt megéltek közül senki nem tudja meghatározni, hogy mindez mennyi idő alatt történhetett velük; hogy egy hónap, egy év, vagy egy másodperc: teljesen értelmezhetetlen abban az állapotban.

Igen sok tudományos tanulmány is készült már erről az állapotról, azonban a materialista fizikai világ nem akar ezekről tudomást venni, sőt, a tudományos ellentábor minden féle magyarázattal igyekszik megnyugtatni magát, hogy mindez csupán káprázat, és kizárólag az anyag az igazi létező. Minden esetre érdekes és elgondolkodtató, hogy az orvosilag halottnak nyilvánított ember – akinek megszűnnek az életfunkciói, nincs agyi tevékenysége, és már a szíve sem dobog – hogyan hallhatja, mit beszélnek az ágya mellett álló orvosok, vagy hogyan láthatja a másik kórházi szobában, vagy akár a kórház udvarán lezajló eseményeket?

Nézz magadba, és válaszolj őszintén ezekre a kérdésekre: el tudod-e fogadni, hogy csupán a fizikai születéseddel jöttél létre, és a fizikai haláloddal örökre megszűnsz létezni? Teljesen egynek érzed-e magad a folyamatosan változó, öregedő testeddel, vagy érzel magadban valami többet, valami megfoghatatlant, valami sokkal hatalmasabbat, akinek halálát egyszerűen nem tudod elképzelni?