Démonokról összességében

2020. december 31.
Szerző: Barbara
Démonokról összességében

A démonok, mint bukott angyalok:   Ne feledkezzünk el Énoch apokrif iratáról, amely szerint a Sátán egy lázadó kerúb volt, aki nem értette, hogy az angyaloknak miért nem lehet olyan életük, mint az embereknek, ezért fogta a szimpatizánsait, és leköltözött a földre, ahol aztán elszabadult a pokol.

A botránynak az vetett véget, hogy Isten nem ölte meg a lázadó angyalokat, hanem egyfajta démonná változtatta őket, a Sátán pedig lebukott, és megteremtette a Poklot, ahol démon gyártásba kezdett.

Ebből is látszik, hogy még Isten is belátja, hogy a világon fenn kell tartani az egyensúlyt, hiszen megtehette volna, hogy megöli a bukott angyalokat, de ő inkább démonná változtatta őket, és eszközként használja őket, hogy elvégezzék a piszkos munkát, amit a tiszta angyalok nem tehetnek meg.

Összefoglalás:   Mint láthatjuk, a világon létezik hét olyan vallás, ami abban hisz, hogy a démonok között léteznek jók. Egyedül a kereszténység ragaszkodik ahhoz a nézetéhez, hogy a démonok gonoszak.

Mivel jelenleg a kereszténység az uralkodó vallás, ezért valószínűleg ez az elképzelés nem fog változni, és továbbra is az angyalok, Isten lesznek a sztár, ha segítséget kell kérni, de mindenkinek jogában van eldönteni, hogy miben hisz, és milyen lénytől kér támogatást.

Barbara

„Fedezd fel önmagad és az energiák világát.”

Blogjaimban a spiritualitás útját járom, és tapasztalataimat, gondolataimat osztom meg a mindennapokhoz. Írásaim a belső harmóniáról, önismeretről, párkapcsolatokról és az élet útvesztőiben való eligazodásról szólnak, inspirációt és útmutatást nyújtva olvasóimnak.

Legutóbbi blogbejegyzések

Összes blogbejegyzés
Az energiamezők összeakadása két ember között
Barbara
2026. február 26.
Szerző: Barbara
Előfordul, hogy egy rövid találkozás mélyebb hatást gyakorol ránk, mint egy hosszú kapcsolat. Néha elég néhány perc valaki jelenlétében, és máris fáradtnak, inspiráltnak vagy különösen nyugodtnak érezzük magunkat. A spiritualizmus szerint ilyenkor az energiamezők valódi...
Amikor már nem fáj ugyanaz, ami régen
Barbara
2026. február 25.
Szerző: Barbara
Az ember életében elérkezik egy különös pillanat, amikor észreveszi, hogy valami megváltozott benne. Egy helyzet, amely korábban erős érzelmeket váltott ki, már nem érinti meg ugyanúgy. Egy személy jelenléte, amely egykor meghatározó volt, elveszíti súlyát. Spirituális...
Az el nem élt életek energiája
Barbara
2026. február 24.
Szerző: Barbara
A spiritualitás egyik ritkán emlegetett gondolata az, hogy nemcsak az számít, amit megtapasztalunk, hanem az is, amit valaha majdnem megtettünk. Az el nem élt életek energiája olyan finom réteg, amely a lélekben marad, amikor egy út közel volt, de végül más irányba...
A lélek emlékezete a vízben
Barbara
2026. február 23.
Szerző: Barbara
Sok spirituális hagyomány szerint a víz nemcsak egy fizikai elem, hanem egy finom hordozó, amely képes megőrizni rezgéseket, emlékeket és érzelmi lenyomatokat. Az emberi test nagy része vízből áll, ezért nem meglepő az a gondolat, hogy a lélek tapasztalatai részben ebben az...
06 90 900 938
Hívjon most!